Itt a 2024-es Tour de Hongrie útvonala!

Öt szakasz, 854 kilométer, csaknem 8000 méternyi szintemelkedés, 10 kategorizált emelkedő, két klasszikus sprinteretap és két ikonikus hegyi befutó vár a 45. Magyar Kerékpáros Körverseny résztvevőire. A ProSeries kategóriás többnapos verseny szakaszait március 5-én, élő televíziós közvetítés mellett mutatták be a Budapest Music Centerben. 59219

Újra itt a Mozgás Éjszakája!

Az Ötpróba és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem közös szervezésében 22 sportággal várják azt a több tízezer érdeklődőt a Hősök terére, akik péntek este a Mozgás Éjszakájára érkeznek. 54401

180 000 km-t teljesítettek a 38. Telekom Vivicittá résztvevői a hétvégén

Impozáns környezetben, gyönyörű napos időben és igazi futóhangulatban ünnepelték a tavaszt a mozgás szerelmesei az idei 38. Telekom Vivicittán. A hétvége két napja alatt 10 távon összesen közel 20.000 ember mozgott, sportolt. Az esemény indulói a közösségi élmény mellett jó ügyet is szolgáltak: 10 millió forinttal támogatták 11 karitatív szervezet

Ennek a futásnak Te vagy a hőse!

A mozgás szerelmesei idén is közös futással ünneplik a tavaszt, a 150 éves Budapestet és a versenyszezon kezdetét: április 22-én elrajtol a 38. Telekom Vivicittá a Margitszigeten. A kétnapos, népszerű esemény a sport és a mozgás öröme, közösségi élménye mellett jó ügyet is szolgál: a Telekom kollégái nevezési díjainak összegével

Hatalmas siker: 2023-tól ProSeries kategóriába kerül a Tour de Hongrie!

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) döntése alapján 2023-tól ProSeries kategóriába kerül a Tour de Hongrie. Ezzel a szintlépéssel a következő három évben garantáltan a sportág felsőházában szerepel a Magyar Körverseny – így felzárkóztunk közvetlenül a legnagyobb események, a Tour de France és a Giro d’Italia mögé. A döntéssel fokozott nemzetközi