Úszó vb: Huszonhárman a védettek listáján

Jelenleg huszonhárom tagú a fukuokai világbajnokságra kijelölt magyar medencés úszóválogatott – avagy a MÚSZ elnöksége elfogadta Sós Csaba szövetségi kapitány előterjesztését, így a szombaton, Kaposvárott véget ért 125. országos bajnokság után tizenkét férfi és tizenegy női úszó részvétele vált biztossá. 53467

Harminckétfős medencés csapat, 13 vb-újonccal

Harminckét medencés úszó, valamint hét nyíltvízi versenyző alkotja a június 18-án kezdődő FINA Világbajnokságon szereplő magyar válogatottat. A medencében ugyanekkora csapat vett részt 2017-ben is, akkor 20 férfi és 12 női versenyző, most 15 és 17 – a generációváltás viszont érzékelhető: 13-an életük első világbajnokságán szerepelnek majd. 46865

Sós Csaba a túledzettség problémájáról beszélt az utánpótlás-konferencián

Sós Csaba szerint a túledzettség elkerülésére, az edző és tanítvány közötti gyakori beszélgetésekre, valamint a sport melletti tanulásra kell leginkább odafigyelni ahhoz, hogy a sikeres utánpótláskorú sportolóból felnőttként olimpiai aranyérmes versenyző váljon. 17000