Bacskai Bence és a magyar footgolf válogatott történelmet írt a negyedik, orlandói footgolf világbajnokságon. 54277
Tag: Tajtyi Ákos
Bronzéremért játszik hétfőn a válogatott, Bacskai Bence az élen
Vasárnap mozgalmas napja volt a magyar küldöttségnek. Kora reggel pótolták a harmadik egyéni versenynap szombatról megmaradt szakaszait és a péntekről áthúzódó magyar-norvég negyeddöntőt a szeniorok csapatversenyében. Utóbbi megnyerése után pedig délután már az elődöntőben volt jelenése a 45 év feletti csapatnak. 54241
Bacskai Bence vezet a vb-n, jöhet a csapat elődöntő
A szombati versenynap programja sem ment végig az orlandói footgolf világbajnokságon. Kevésbé bánjuk, mert úgy térhet nyugovóra a küldöttség, hogy többen is biztosan ott lesznek a keddi egyéni döntő napon, ráadásul Bacskai Bence átvette a vezetést egyéniben! Vasárnap jön a csapatverseny folytatása is, ahol a szenioriok délután minden bizonnyal már
Közel a vb-elődöntőtől a magyar csapat
A szenior válogatott óriási lépést tett azért, hogy az éremért játszhasson hétfőn. A vihar ugyan ismét félbeszakította a versenyt, de a negyeddöntőben a norvégok ellen addigra igen megnyugtató előnyre tett szert a válogatott. Szombaton a harmadik egyéni versenynappal folytatódik a világbajnokság Orlandóban. 54186
Véget nem érő versenynap – közel a dobogó Orlandóban
A rekordok tornája – kezdődik a negyedik footgolf világbajnokság!
A sportág negyedik világbajnokságát hétfőtől kilenc napon át az Egyesült Államokban található floridai Orlando városában rendezik. 39 ország közel ezer játékosa áll majd az elrúgókhoz, hogy három egyéni és három csapat kategkóriában döntsön az elsőség kérdéséről. Hazánkat 18 versenyző képviseli, mások mellett az első világbajnok Lengyel Bélával, az Eb-harmadik Tajtyi