A nemzet aranyai mozifilm: fiatalság, csapategység és a szív diadala

Április 20-tól országosan vetítik a mozikban A nemzet aranyai (12) című filmet, amely a magyar férfi vízilabda-válogatott három rendkívül sikeres olimpiai ciklusát mutatja be. Az alkotás az 1997-es indulástól a 2008-ig tartó időszakot dolgozza fel. A sajtóvetítést követően a Sportmenünek nyilatkozott Kiss Gergely, Gergely István, Vári Attila, valamint Zákonyi S.

Júniusban újra Magyarországra figyel: hazánk rendezi a vizes vb-t!

Öt évvel a ma is etalonnak tartott, 2017-es FINA vb után ismét segítő kezet nyújt Magyarország a világ úszósportjának, avagy mégsem maradnak világbajnokság nélkül a vizes sportágak 2022-ben: június 18. és július 3. között Budapest, valamint Debrecen, Sopron és Szeged lesz a házigazdája a FINA vb-nek – erről állapodott meg

Díj a legeredményesebb nevelőedzőknek

A maga nemében egyedülálló kezdeményezés élére állt a Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungária: a három szervezet létrehozta A hónap utánpótlásedzője díjat, amelyhez kapcsolódóan átadják majd Az év utánpótlásedzője elismerést is. A díj kiírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón jó néhány sportági szövetség vezetője mellett olimpiai bajnokok sora