Taróczy Balázs szerint mindenkinek lehetőséget kell adni, aki teniszezni szeretne

Taróczy Balázs szerint jót tett a tenisznek, hogy a koronavírus-járvány közepette is megrendezték a US Opent és a Roland Garrost, melyeken Fucsovics Márton és Babos Tímea szép sikereket ért el. A barcelonai magyar főkonzulként dolgozó korábbi klasszis játékos az MTI-nek adott helyszíni interjúban az újjáalakuló szövetség előtt álló fontos megoldandó feladatokról is beszélt.

A 66 éves Taróczy Balázs tavaly szeptember 1. óta főkonzul a katalán fővárosban, de az első hónapok „szokásos” munkanapjait követően a pandémia miatt megváltozott a helyzet, így egészen másképp zajlik az élet, rengeteg online konferencián vesz részt, a személyes kapcsolatokat pedig minimalizálni kellett. Hozzátette, márciusban gyakorlatilag két hónapig teljes kijárási tilalom volt érvényben, most pedig péntek óta újra rendkívüli szigorításokat vezetettek be, így az éttermek és bárok zárva tartanak, ugyanakkor az iskolákban egyelőre még hagyományosan zajlik a tanítás.

Szeretett sportágával kapcsolatban megjegyezte, utólag nagyon jó dolognak tartja, hogy még ha közel is egymáshoz, de megrendezték a US Opent és a Roland Garrost. Előbbi versenyen ráadásul két „új arc”, a német Alexander Zverev és az osztrák Dominic Thiem játszotta a döntőt, igaz, véleménye szerint a világelső Novak Djokovic könnyedén behúzta volna a trófeát, ha nem zárják egy rendkívül eltúlzott bírói ítélet miatt, miután véletlenül eltalálta a vonalbírót.

A Roland Garroson már ő és Nadal is ott volt, egyszerűen a játékosoknak és a közönségnek szükségük volt arra, hogy fenntartsák az érdeklődésüket a sportág iránt. Sőt, minden olyan sportágnak, amit a televízióban lehet követni, szüksége van arra, hogy menjen. Összességében szerintem hősies küzdelem volt a két Grand Slam-torna szervezőitől, hogy meg tudták rendezni ezeket a viadalokat, még ha a Covid-vírus miatt született pár érthetetlen döntés is” – utalt Taróczy Balázs arra, hogy Babos Tímeát és párostársát, a francia Kristina Mladenovicot kizárták a US Openről, mert utóbbi kapcsolatba került egy fertőzött honfitársával.

A duó végül a Roland Garroson elért címvédésével tért vissza: „Szerintem nagy valószínűséggel megnyerték volna a US Opent is, kimagaslóan a világ legjobb párosa, amely akkor is győzni tud, ha valamelyikük éppen rosszabb napot fog ki, hiszen tökéletesen ki tudják egymást egészíteni. Annyira respektálják őket az ellenfelek, hogy szinte már előnnyel vághatnak neki minden mérkőzésnek. Olyan magasságokba jutott a párosuk, hogy a várható győzelmük már-már annyira természetes, mint amikor Djokovic vagy Nadal bejut a döntőbe” – mondta Taróczy Balázs.

Fucsovics Mártonnal kapcsolatban a párosban kétszeres Grand Slam-győztes Taróczy kiemelte: különösképpen nagy dolog, hogy két különböző borítású pályán, ilyen rövid időn belül, ilyen jó eredményeket ért el. „Marci egyszerűen szenzációs volt, előbb a US Openen legyőzte Grigor Dimitrovot, majd Párizsban Danyiil Medvegyvet. Az biztos, hogy a nagy versenyekre kiválóan fel tudja szívni magát. Amikor különös figyelem irányul, és nagy nyomás helyeződik egy játékosra, mindig oda tudja tenni magát. Azt gondolom, a jövőben talán úgy kellene kialakítania a naptárát, hogy ugyanúgy tudjon felkészülni egy kisebb tornára, mintha az egy Grand Slam lenne, talán okos lenne, ha kevesebb versenyen indulna. Van erre példa, gondoljunk csak Serena Williamsre” – fűzte hozzá Taróczy Balázs.

A közelmúltban újjáalakult Magyar Tenisz Szövetség megoldandó feladatairól szólva Taróczy Balázs azt mondta, a legfontosabb, meg kell teremteni annak a lehetőséget, hogy mindenki, aki szeretne, tudjon játszani. „Rettenetesen fontos lenne, hogy ne csak keveseknek legyen megengedhető a sportág, ne kerüljenek lehetetlen anyagi helyzetbe a szülők. Ha pedig valaki versenyszerűen akarja csinálni, annak elsősorban a szövetség támogatására lenne szüksége. Egyetlen játékost sem veszíthetünk el amiatt, mert a szülei mondjuk nem bírják a versenyekkel járó anyagi terhelést. Az a legfontosabb, hogy a támogatások azokhoz jussanak el, akik versenyeznek, ne pedig a vállalkozásként működő klubokhoz.

Taróczy Balázs a Ferencváros vendégeként ott lesz az FC Barcelona elleni keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésen is.

 

fotó: MTI Fotó: Kovács Tamás