Távozik a Fehérvár teljes szakmai vezetése

Többek között távozik Michael Boris, Sallói István és Zoran Kuntic is.

A fehérvári klub hétfőn hivatalos honlapján közölte, hogy távozik Sallói István sportigazgató és Michael Boris vezetőedző is. Rajtuk kívül Presinger Sándor másodedző, Zoran Kuntics és Györök Tamás is.

A Vasas FC elleni szombati vereséget követően felajánlotta lemondását Sallói István, amelyet klubunk vezetése elfogadott. Az 56 esztendős sportvezető tavaly júliusban tért vissza Sóstóra, ahol játékosként korábban szép sikereket ért el, sportigazgatóként pedig irányítása mellett az Európa Konferencia Liga Play-off köréig jutott a csapat idén nyáron. Sallói István mellett távozik vezető-játékosmegfigyelőnk, Zoran Kuntics és a Vidi II vezetődzője, Györök Tamás is.

Néhány perccel később Michael Boris vezetőedző és Presinger Sándor másodedző távozását is bejelentette a klub.

A Vasas FC elleni szombati vereséget követően távozik a MOL Fehérvár FC kispadjáról Michael Boris. A német szakember február 16-a óta 32 tétmérkőzésen irányította a Vidit, ezeken 13-szor nyert a csapat. Michael Boris mellett távozik a szakmai stábból Preisinger Sándor is.

Mint ismert a Vasastól elszenvedett szombati vereség követően a MOL Fehérvár FC 11 forduló után a kilencedik helyen áll az NBI-ben.

fotó: molfehervarfc.hu