Helle Thomsen távozik a holland női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.
A holland szövetség (NHV) honlapjának tájékoztatása szerint a felek közös megegyezéssel úgy döntöttek: nem hosszabbítják meg a dán edző szerződését, ami a decemberi, franciaországi Európa-bajnokság után járt le.
Thomsen 2016-ban vette át a válogatottat, amely abban az évben ezüst-, idén pedig bronzérmes volt a kontinenstornán, a tavalyi világbajnokságot pedig szintén a harmadik helyen zárta.
Paul van Gestel, az NHV technikai igazgatója kijelentette, a kapitány elérte a csúcsot, de a törekvései túlmutattak a szövetség lehetőségein. Ezt Helle Thomsen is megerősítette, mondván: azért távozik posztjáról, mert túlságosan ambiciózus, még nagyobb célokat szeretett volna kitűzni és elérni.
Az edző hozzátette, büszkeséggel és elégedettséggel tekint vissza a hollandiai időszakára, hiszen a válogatottnak stabil helye van a legjobb három között a világon.
(MTI)