Téli olimpikonjainkat köszöntötte az adidas – videó

A Magyar Olimpiai Bizottság platina fokozatú támogatója, az adidas köszöntötte hétfőn délelőtt a phjongcshangi téli olimpián résztvevő magyar sportolókat a budai Oxygen Wellness Naphegy éttermében. A gratuláció mellett meglepetésműsor és ajándékcsomag fogadta korcsolyázóinkat és sízőinket.

A Magyar Olimpiai Bizottság hétfői beszámolója szerint a fogadás az Olympic Channel videóiból összevágott klippel kezdőtött, melynek során újra felidéződtek a magyar sikerek és versenyzőink szereplései.

Az adidas képviseletében Oláh Ildikó gratulált a versenyzőknek – köztük az olimpiai aranyérmes rövidpályás gyorskorcsolyázó férfiváltónak -, méltatva eredményeiket. „Elképesztő, amit letettetek az asztalra. Történelmet írtatok, példaképek vagytok. Egész Magyarországot büszkévé tettétek” – fogalmazott.

A sportruházati cég sportmarketing-vezetője azt is elmondta, Európából Nagy-Britannia és Németország olimpiai csapatát öltözteti és támogatja az adidas. A magyar csapattal 1968 óta töretlen az együttműködés. „Bízunk a folytatásban, szeretnénk ha az együttműködés a jövőben is működne!” – hangsúlyozta.

Arról a riói olimpia előtt számolt be az olimpia.hu, hogy a 1968-as mexikóvárosi volt az első olimpia, amire az adidas textíliát is gyártott. Ettől az évtől kezdődően a mai napig megszakítás nélkül az adidas öltözteti olimpikonjainkat. Ilyen hosszú együttműködéssel rajtunk kívül csak a Német Olimpiai Bizottság büszkélkedhet. A német cégóriás emellett a brit, az ausztrál, az etióp és a trinidadi olimpiai csapatot látta el felszereléssel a riói játékokra.

Az eseményen a MOB részéről részt vett többek közt Vékássy Bálint főtitkár, Fábián László sportigazgató és Molnár-Bánffy Kata marketing és kommunikációs vezető, a phjongcshangi magyar csapat sajtóattaséja.

Az ünnepségen MC DC freestyle rapet adott elő, mégpedig minden sportolóhoz személyes verzióban. Az alábbi videón éppen az olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor rövidpályás gyorskorcsolyázónak „énekel”. A zenét a Punnany Massifból Wolfi keverte.

A XXXIII. Téli Olimpiai Játékokon Magyarországot 19 sportoló képviselte: Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, valamint Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor és Oláh Bence (rövidpályás gyorskorcsolya), Nagy Konrád (gyorskorcsolya) Tóth Ivett (műkorcsolya), Kékesi Márton, Samsal Dalibor, Hozmann Szonja és Maróty Mariann Mimi (alpesi sízés), Kónya Ádám és Szőcs Emőke (sífutás), továbbá Swaney Elizabeth (szabadsízés, félcső).

dicsőségtábla ide kattintva tekinthető meg.

fotó: MOB/Szalmás Péter