
Nagyszerű rendezvényen vehettek részt a sajtó képviselői, így a Sportmenü is Kisorosziban.
A Hörmann cég által is támogatott Footgolf sportágat próbálhattuk ki, a sportág elnöke pedig a szabályok alapos ismertetése mellett be is mutatta, hogy pontosan mit kell csinálni.
A Footgolfban egy 5-ös méretű focilabdát kell a golf sportághoz hasonló, zászlóval jelzett lyukba találni, de a pálya mérete persze az átlagnál jóval nagyobb, 110-180 méter közötti. Ebből kifolyólag természetesen több rúgásból kell a lyukba találni, és a végén az nyer, aki a legkevesebb rúgással juttatja a célba a labdát. A legnagyobb meglepetést azonban mégsem ez jelentette, hanem az, hogy a teljes versenypálya 18 (!) szakaszból áll, ennyiszer kell tehát bejuttatni a labdát a lyukba.
Mi, a sajtó képviselői, ezen a napon csak 8 pályát vittünk végig, azonban így is maradandó élményeket szereztünk és a mi tetszésünket azonnal elnyerte az újnak mondható sportág.
(Sportmenü / F.B.)
fotók: Footgolf Hungary