„Tibor rendkívüli ember volt a vízen kívül is, szerény és karizmatikus, igazi profi”

Egykori klubja, az olasz Pro Recco is megemlékezett Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóról, aki csütörtökön hajnalban, életének 48. évében súlyos betegség után hunyt el.

Az egyesület honlapja emlékeztetett rá, hogy a balkezes klasszis rendkívüli eredményeket ért el a csapattal abban a nyolc évben (2001 és 2004, majd 2007 és 2012 között), amit a klubnál töltött. Ugyanakkor kiemelték, hogy a statisztikai adatok és a számok önmagukban nem mondanak el róla mindent – írta az MTI.

Tibor rendkívüli ember volt a vízen kívül is, szerény és karizmatikus, igazi profi, aki cselekedeteivel bizonyította a Pro Recco közösségéhez való tartozását és elkötelezettségét. Legmélyebb részvétünket fejezzük ki az egész egyesület részéről a családnak és a barátoknak. Isten veled, nagy Tibor, fejezetet írtál történelmünkben: soha nem felejtünk el!

fotó: prorecco.it/