Tizenhárom fős magyar csapat utazik Kínába

A Magyar Úszó Szövetség elfogadta Sós Csaba szövetségi kapitány előterjesztését, így tizenhárom versenyző alkotja a rövidpályás világbajnokságra Kínába utazó magyar válogatottat.

A MÚSZ szerdai közleménye szerint a december 11. és 16. között Hangcsou városában megrendezendő vb-n tíz férfi és három női versenyző vesz majd rész. Ott lesz Hosszú Katinka is, aki két éve Windsorban hét aranyérmet szerzett. Ha ezt a teljesítményét ezúttal akár csak megközelíti, könnyen elnyerheti az Év úszója címet is, amelyet a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA pontszámítása alapján ítélnek oda.

Rajta kívül még Kapás Boglárka tűnik éremesélyesnek, a férfiaknál pedig a 2014-ben 400 gyorson világbajnok Bernek Péter, valamint az elmúlt időszakban Nizzában készülő és kiváló időket úszó Gyurta Gergely.

A világbajnokságot vélhetően kihagyja Hosszú legfőbb riválisa, a svéd Sarah Sjöström, de mellette több európai sztár sem utazik a Távol-Keletre, így a britek olimpiai bajnok mellúszója, Adam Peaty sem áll rajtkőre Kínában.

Több magyar klasszis is itthon marad ezúttal. Nem indul a rendkívül kemény szezonját követően az októberi ifjúsági olimpián egyaránt háromszoros győztes Késely Ajna és Milák Kristóf, mint ahogyan Cseh László, Verrasztó Dávid és Kozma Dominik sem.

Sós Csaba szövetségi kapitány az M1 aktuális csatornának elmondta, ez nem az év főversenye, ráadásul a hosszú akklimatizálódás, illetve a verseny miatt összességében négy-öt hétnyi munka esik ki. Mivel a jövő év legfontosabb versenyére, a dél-koreai nagymedencés világbajnokságra már márciusban kijelöli a csapat gerincét, sokan nem tehetnék meg, hogy januárban több hetet kihagyjanak – tette hozzá.

Milák Kristóffal kapcsolatban a kapitány kiemelte, valósággal le kellett beszélnie a 18 éves versenyzőt a szereplésről, véleménye szerint ugyanis még bőven van benne, de ahhoz, hogy előre tudjon lépni jövőre, szüksége van a pihenésre is. Hosszú Katinkáról szólva Sós Csaba azt mondta, a háromszoros olimpiai bajnok, ahogyan minden versenyen, itt is „mindent” elérhet.

A csapat november 30-án kel útra, és a Hangcsouhoz viszonylag közel lévő Sanghajban lesz az akklimatizációs edzőtábor, majd onnan utazik át a helyszínre, két nappal a december 11-ei vb-rajt előtt.

A magyar csapat

nők:
Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Sztankovics Anna

férfiak:
Bernek Péter, Biczó Bence, Dudás Dániel, Földházi Dávid, Gyurta Gergely, Horváth Dávid, Kalmár Ákos, Kenderesi Tamás, Lobanovszkij Maxim, Telegdy Ádám.

Tartalék: Tekauer Márk (amennyiben Kenderesi Tamás kisebb vállsérülése miatt nem vállalja)

(MTI)