A sportbarátok október 23-án nem csak a forradalomra emlékeznek, de a tragikusan korán elhunyt, kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György előtt is leróják tiszteletüket. Október 23-án az Ötpróba főszervezésében és a Kolonics György Alapítvány közreműködésével kerül sor évről évre a több ezer embert megmozgató Kolonics György Emlékfutásra és Ötpróba sárkányhajós evezésre.
A 2008-as pekingi olimpia a nagyszerű magyar eredményeken túl egy szomorú veszteséget is hozott: a legendás, aranyesélyes kenus, Kolonics György (Koló) közvetlenül az ötkarikás játékokra való kiutazása előtt vesztette életét. Barátai és tisztelői azóta minden évben emlékfutást rendeznek a tiszteletére, október 23-án – derült ki a szervezőktől kapott tájékoztatásból. Azért éppen ezen a napon, mert Koló rendszeresen indult a Bécs–Budapest Ultramaratonon, ahol szintén mindig a forradalom napján értek célba a futók.
A rendezvénynek otthont adó, gyönyörű Népsziget nemcsak a futáshoz, de az evezéshez is tökéletes helyszín, ezért ismét sárkányhajós evezésre is lehetőség lesz 6 km és 10 km-es távon. A nevezők mindkét versenyszámban Ötpróba-pontokat gyűjthetnek, és változatos, minden edzettségi szinthez passzoló távok közül válogathatnak. A futók 2,4 km-es rövidtávon, 11,5 km-es középtávon és félmaratonon indulhatnak.
A Duna-parti, természetközeli környezet és az akár gyerekek által is teljesíthető versenyszámok miatt a Kolonics György Emlékfutás ideális családi program. Annál is inkább, mert a sárkányhajózást választó családtagok szó szerint egy hajóban evezhetnek, tartalmasan töltve együtt az időt.
A távokat teljesítő összes induló egy-egy egyedi befutóéremmel, pólóval, illetve Ötpróba pontokkal gazdagodik. A pontokat a rendszeresen sportoló Ötpróbázók értékes sportfelszerelésekre válthatják be, a pontgyűjtés a 2024-es párizsi olimpiáig tart és mindenkinek megvan a lehetősége az ajándékok elérésére.
Minden, amit tudni érdemes az Ötpróbáról: https://otprobaparizsba.hu/