Több ezren búcsúztak a Margitszigeten Benedek Tibortól

Több ezren búcsúztak a Margitszigeten Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázótól, aki csütörtök hajnalban, életének 48. évében hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.

A Magyar Vízilabda Szövetség és az UVSE este kilenc órára hirdette meg a megemlékezést a sportág Mekkájának is nevezett Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodánál. A főbejárat előtt egy óriási és több kisebb fotót helyeztek el az ötkarikás sikerei mellett világ- és Európa-bajnok klasszisról, az érkező szurkolók, barátok, sporttársak pedig sorban állva várakoztak, hogy egy-egy gyertyát, vagy szál virágot elhelyezhessenek.

A meghirdetett időpontnál már jóval korábban több százan voltak a létesítménynél, a Margit hídon pedig óriási tömeg sétált a sziget bejárata felé. Kilenc óra után már több ezren álltak sorba, hogy búcsút vegyenek Benedek Tibortól, gyakorlatilag a Margitsziget bejáratáig kígyózott a sor. A csendes megemlékezésre még este tíz óra után is rengetegen érkeztek.

Az eseményen számos korábbi csapattárs, edző, klubvezető, játékos mellett többek között gyertyát gyújtott Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség kétszeres olimpiai bajnok elnöke, Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke, valamint Karácsony Gergely főpolgármester is.

fotó:  MTI/Mónus Márton

Kemény Dénes: „Nélküle nem jutottunk volna el oda, ahova”

Kiss Gergely: „Tibi, pótolhatatlan vagy!”

„Tibor rendkívüli ember volt a vízen kívül is, szerény és karizmatikus, igazi profi”

Vári Attila: „Példakép, igazi példakép volt”

Aleksandar Sapic: „Tibor volt az egyetlen vízilabdázó, akire igazán felnéztem”

Az Emmi saját halottjának tekinti a háromszoros olimpiai bajnokot

Karácsony Gergely: a medencén túli tetteiben is példát mutatott

Gyász: elhunyt Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó