Tokióhoz igazítják az órát a márciusi országos úszóbajnokságon

Négy magyar váltó már a tavalyi világbajnokságon bebiztosította a helyét a tokiói olimpia úszóversenyeire, további kettő – esetleg három – viszont csak akkor viheti át a lécet, ha május 31-ig fergeteges teljesítménnyel tud kirukkolni, például a magyar csúcs megdöntésével.

Erre legközelebb a március végi országos bajnokságon nyílik lehetőség, amely már csak azért is ígérkezik különlegesnek, mert a „feje tetejére állított” menetrend az olimpiai úszóversenyek forgatókönyvét másolja – írta a SzPress Sporthírszolgálat

Kapitányi haditerv

Dr. Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint keményen meg kell dolgozni azért, hogy a tavalyi világbajnokságon kvótát szerző négy magyar váltó (4×100 férfi gyors és vegyes, 4×100 mix vegyes és 4×200 női gyors) mellé újabb kettő sorakozhasson fel, kisebb csodával akár három is. A léc magasan áll, ezért a szakember úgy látja, hogy a 4×100-as női gyors-, illetve vegyesváltó, valamint a férfiak 4×200-as gyorsúszó stafétaja is csak akkor lehet olimpiai szereplő, ha mielőbb országos rekordot javít, vagy legalább is nagyon közel kerül az eddigi legjobb magyar eredményhez. A kapitányi haditerv sikerét – jóval a váltók május 31-i kvótaszerzési határideje előtt – a március végi országos bajnokságon egy szokatlan húzás alapozhatja meg. Ennek titkát osztotta meg dr. Sós Csaba az SzPress Hírszolgálattal.

(Jakabos Zsuzsanna, fotó: Márton István)

„Noha az országos bajnokságon az egyesületi versenyzők mérik össze az erejüket, de semmi akadálya annak, hogy a forgatókönyvünkbe beiktassuk a legjobbjainkból verbuvált váltók csúcskísérletét, természetesen a hitelesítés követelményeinek megfelelve. Arra jutottunk az érintett egyesületek szakembereivel egyetértésben, hogy a váltóknak akkor kell a bajnokság keretein belül az órával versenyre kelniük, amikor az úszókat még kevésbé fárasztja ki a versenynap fáradsága. Miután az olimpiai forgatókönyvet követve „fejre állítottuk” a hazai ob szokásos menetét, és rendhagyó módon délelőttönként fél 11-től kezdődnek majd a döntők, esténként pedig 7 órától fél 10-ig követik egymást az előfutamok, a csúcskísérleteknek az esti program kezdete előtt negyed órával biztosítunk helyet. Ez lesz az az egyedi alkalom, amikor hazai medencében a legerősebb magyar váltók állhatnak össze, ezért is gondoljuk azt, hogy remek idők születhetnek.  Nem csupán ezért lesz különleges az országos bajnokság, hanem az olimpiai éremesélyeseink vetélkedésének is köszönhetően. Tavaly Debrecenben meglepetésbombák robbantak, nincs kétségem afelől, hogy több nagyágyunk idén is komoly munícióval érkezik a Duna Arénába” – hangsúlyozta a kapitány, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az országos bajnokság ideje alatt külföldön elért időket nem fogja figyelembe venni, kivéve azokat, amelyeket magyar versenyzők az Amerikai Egyetemi Bajnokságon teljesítenek. Akit beneveznek, annak versenyeznie is kell!

(Németh Nándor, fotó: Márton István)

„Az olimpiai úszócsapatunk létszáma már most 30 fős, de remélem, hogy a nevezési határidő végéig, amely a váltóknál május 31-e, az egyéni számokban viszont június 29-e, még jócskán növekedni fog, többek között a „B” szintes versenyzőinkkel. Komoly fejtőrést okoz majd, hogy kiket viszünk el Tokióba a váltók tartalékversenyzőjeként, mert akit benevezünk, annak legalább egyszer rajthoz is kell állnia. Vagy az előfutamban, vagy a döntőben, Nyílván utóbbiban kell a leginkább ütőképes négyest csatába küldeni, ezt megelőzően viszont a döntőbejutás aligha kisebb feladatát is meg kell oldani. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az éremszerzésben, valamint a pontgyűjtésben érdekelt versenyzőink számára, élén Hosszú Katinkával, Kapás Boglárkával, Késely Ajnával, illetve Milák Kristóffal, Németh Nándorral és Szabó Szebasztiánnal, az egyéni tervek megvalósítása kerül a középpontba. Így pedig csak azok és akkor foghatók hadra a váltókban, akik ezt a szereplést érdekeik sérülése nélkül be tudják vállalni ”

(Szabó Szebasztián, fotó: Márton István)

A tokiói olimpia úszóversenyein számonként 16 váltó mérheti össze az erejét. A tavalyi világbajnokságon 12-12 hely már elkelt, nagyon kell iparkodnia tehát azoknak a stafétáknak, amelyek a fennmaradó 4-4 hely egyikét szeretnék megszerezni. A már olimpiai szereplőnek számító magyar váltók közül a tavalyi dél-koreai világbajnokságon a Késely Ajna, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna  és Hosszú Katinka alkotta 4×200-as gyorsváltó volt a legeredményesebb a hatodik helyével, eggyel hátrább végeztek a 4×100-as férfi sprinterek. Ha az ötkarikás álmok valóra válnak, az olimpián nem csak ők, hanem a 4×200-as férfi gyorsváltó tagjaiból is pontvadász, sőt, a dobogós hellyel kacsingató formáció alakulhat ki.

(Szalay Péter, SzPress Sporthírszolgálat)

fotók: Márton István