Torba Erik kikapott, Andrási kiesett a vb-n

A pénteki nap nem indult jól magyar szempontból a budapesti birkózó-világbajnokságon, miután előbb a kötöttfogásúak 55 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Andrási József a vigaszágon kiesett, majd a 60 kilós Torba Erik elveszítette selejtezőjét.

Andrási József csütörtökön nem töltött sok időt a szőnyegen, a selejtezőben ugyanis gyorsan technikai tussal kikapott az azeri Eldaniz Azizlitól, aki viszont a fináléig minden riválisát szinte hasonló magabiztossággal verte, így a 23 éves magyar kapott még egy esélyt.

Birkózó-vb

A vigaszág első körében a kínai Csao Li-kuo várt Andrásira, aki jól kezdett, mindössze 15 másodperc után elindított egy biztató válldobási kísérletet, ám riválisát nem tudta az oldalára forgatni belőle. Ezt követően a kínai váltott és egy csapásra nagyon egyoldalú vált a találkozó. A magyart előbb intették és leküldték, ahonnan ellenfele megpörgette (0-3), majd még a szünet előtt lecsavarta őt Csao, aki így 5-0-ás előnyben volt a félidőben. A második szakaszban pedig gyorsan ledöntötte Andrásit és lezárta a meccset (10-0).

Torba Erik riválisa a moldovaiak U23-as Európa-bajnoka, Victor Ciobanu volt, aki ellen az első menetben nagyszerűen birkózott a Bp. Honvéd 22 éves versenyzője. Az iramot ő diktálta az elején, Ciobanut pedig másfél perc után meg is intették (1-0), majd lentről Torba egyszer megpörgette és másodszor is majdnem sikerült neki, ám akkor nem billent át a moldáv.

A félidőben biztatónak tűnt a magyar kötöttfogású helyzete, ám Ciobanu a második szakasz óriási tempóban kezdte, Torbának esélye sem volt akciózni, örült, hogy egy ideig nem csinált rajta pontot ellenfele, egy perc után viszont mögé tudott kerülni (3-2). A moldáv nem fáradt, s egy perccel a vége előtt kitolta ellenfelét, így pedig már ő volt jobb helyzetben, utolsó szerzett pontja miatt (3-3).

Ciobanu ezt követően már csak a védekezésre figyelt és sikeresen tette, Torba pedig veszített, s már csak a vigaszági folytatásban bízhat, amihez a moldávnak döntőbe kell jutnia.

A délelőtt folyamán Lőrincz Viktor (87 kg) és Krasznai Máté (67 kg) is bemutatkozik, míg Váncza István (63 kg) a vigaszágon szerepel.

(MTI)

MTI/Czagány Balázs