Történelmi magyar siker a kosárlabda Eb-n

A magyar férfi kosárlabda-válogatott a 31 pontos Hanga Ádám vezetésével legyőzte hétfőn Csehországot az Európa-bajnokság kolozsvári csoportjának harmadik fordulójában, ezzel életben tartotta továbbjutási reményeit.

A nyeretlen magyarok és az ötvenszázalékos mérlegnél tartó csehek igazi ki-ki mérkőzésre készültek a kolozsvári arénában: a cseh válogatott sikere esetén megszerezte volna második győzelmét, s ezzel nagy valószínűséggel a nyolcaddöntőre szóló isztambuli repülőjegyet is. Magyar diadal esetén Hanga Ádáméknak már „csak” a házigazda Romániát kellene megverniük kedden második győzelmükhöz és a továbbjutáshoz. Utóbbit a csehek már pénteken abszolválták, amikor 83-68-ra legyőzték a társrendező gárdát.

Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, 1997 óta kilencszer csaptak össze, és a csehek 5-4-re vezettek. Legutóbb a 2015-ös Eb selejtezőjében találkoztak, akkor a magyarok és a csehek is nyertek hazai pályán.

A selejtezőcsoportját tavaly százszázalékos mérleggel nyerő magyar válogatott 1999 óta első Eb-jén szerepel, hétfői ellenfele viszont két éve hetedik lett a franciaországi kontinenstornán, 2013-ban pedig a 13. helyen zárt Szlovéniában.

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttesében immár harcra készen lépett pályára a montenegróiak ellen szombaton kisebb csípősérülést szenvedett Hanga Ádám, a csehek legjobbja viszont nem jött el az Eb-re: a Fenerbahcéval májusban Euroliga-bajnok Jan Vesely fizikális és mentális fáradtságra hivatkozva visszamondta a szereplést. Az ő távollétében négy külföldön játszó kosaras lépett pályára a túloldalon, akik közül az elmúlt szezonban az NBA-s Washington Wizardst erősítő Tomas Satoransky emelkedett ki, de Jirí Welsch is eltöltött négy évet az NBA-ben.

Az Euroliga legjobb védőjátékosának választott Hanga és a 27. születésnapját ünneplő Vojvoda Dávid kosaraival a magyarok 7-0-ra elhúztak, majd Allen Rosco zsákolásával már 13-2 állt a nagyórán. Az ellenfél a hetedik percben tudott tíz ponton belülre kerülni (18-10), aztán Patrik Auda révén hét pontra feljött a nyitónegyed végére. A folytatásban hat pontra olvadt az előny, de ennél közelebb nem tudtak férkőzni a csehek, főként az Ivkovics-legénység elképesztő védőmunkájának köszönhetően. A nagyszünetben 44-33 volt az állás, Hanga ekkor 16, Allen pedig 10 pontnál tartott.

Térfélcsere után, hétpontos vezetésnél ismét Vojvoda keze villant, majd az elképesztő formában játszó Hanga átlépte a húszpontos határt, a mintegy hétszáz magyar szurkoló ovációja közepette. A cseheket azonban továbbra sem sikerül leszakítani, a túloldalon a remekül büntetőző Lukas Palyza 17 pontnál tartott.

A 66-58-ról induló zárónegyedben a magyarok Hanga és Vojvoda pihenői alatt is remekül tartották magukat az elfáradó csehek ellen, a hajrában is magabiztosan őrizték előnyüket, és végül a vártnál simább győzelmet arattak.

A válogatott előzőleg az 1969-ben Olaszországban nyert Eb-meccset, amikor 92-76-ra verte a svédeket Casertában.

Ivkovics Sztojan elragadtatva beszélt a történelmi diadalról:

Olyan boldog vagyok, mintha gyerekem született volna, nagyon sokat dolgoztunk ezen a sikeren. Ezzel együtt holnap is nehéz meccsünk lesz, úgyhogy nyugalomra intek mindenkit, maradjunk szerények és visszafogottak” – jelentette ki a kapitány, s hozzátette, ha hétfőn nem nyert volna a csapat, akkor vélhetően kedden sem nyer. A szakvezető hangsúlyozta, nem ellenségnek, hanem ellenfélnek tekintik a román csapatot, mert a pályán nincs helye semmiféle viszálynak.

A mérkőzés legjobbja, Hanga Ádám szerint remekül sikerült a sorsdöntő találkozó.

Erre a mérkőzésre készültünk, ezért jöttünk, büszke vagyok a srácokra. Holnap azonban még fontosabb meccs jön, szerencsére este, így több időnk van pihenni, én személy szerint nagyon elfáradtam, visszamegyek a hotelbe, és végig az ágyban leszek” – mondta a Barcelona játékosa, hozzátéve, ezzel a győzelemmel sikerült Magyarországot újra feltenni a kosárlabdatérképre.

Nem váltottuk meg a világot, nem fogjuk megnyerni az Eb-t, de nagy lépést tettünk előre, és büszkének kell lennünk erre” – jelentette ki Hanga, majd arra is kitért, hogy kedden a románok nagyon keményen fognak játszani, és nem lefutott a meccs. Indoklásul elmondta, eddig is születtek váratlan eredmények az Eb-n, a finnországi csoportot például meglepetésre a házigazdák vezetik.

Ha a magyarok kedden a hatos leggyengébbjének tartott házigazdákat is megverik, akkor két győzelemmel szinte bizonyosan továbbjutnak a C csoport negyedik helyezettjeként az isztambuli nyolcaddöntőbe. A nemzeti csapat kedden 19.30 órakor találkozik a románokkal a Polyvalent Csarnokban. A magyarok két győzelem esetén csak akkor nem jutnak tovább, ha a csehek megverik a montenegróiakat, holtverseny esetén a szabályzat szerint a több dobott pont dönt.

Eredmény, C csoport, 3. forduló:
Magyarország-Csehország 85-73 (23-16, 21-17, 22-25, 19-15)
A magyar pontszerzők: Hanga 31, Vojvoda 18, Perl 12, Allen 10, Keller 6, Eilingsfeld 3, Ferencz 3, Karahodzsics 2

További eredmények:
Spanyolország-Románia 91-50 (21-19, 20-8, 29-8, 21-15)
Horvátország-Montenegró 76-72 (25-17, 18-14, 19-21, 14-20)

Az állás:
1. Spanyolország 6 pont (283-166)
2. Horvátország 6 (217-188)
3. Montenegró 4 (204-223)
4. Magyarország 4 (191-212)
5. Csehország 4 (212-246)
6. Románia 3

(MTI)

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?