Tóth Ivett és Medgyesi Fruzsina az olimpiai indulásért küzd

Magyar szempontból az a szerdán kezdődő műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság legnagyobb kérdése, hogy Tóth Ivett vagy Medgyesi Fruzsina indulhat a februári phjongcshangi téli olimpián.

A kvótát Tóth szerezte meg a tavalyi világbajnokságon elért 20. helyével, de mivel az indulási jog a nemzetnek szól, így válogatót tartanak a két versenyző között az ötkarikás részvételért.
Nem az a legfontosabb, melyikük végez előrébb, hanem az az érdekes, hogy mekkora különbség lesz köztük – mondta az MTI érdeklődésére Engi Klára, a magyar szövetség pontozásos szakágának igazgatója. – Negyvenegy női versenyző indul, alapvetően mindkét magyarnak a 24-be kell jutnia, hogy bemutathassa kűrjét.

A sportvezető arról számolt be, hogy a tavalyi Eb-n nyolcadik Tóth Ivett hétfőn, míg Medgyesi Fruzsina kedden érkezett a kontinensviadal helyszínére, Moszkvába, és mindketten igen jól sikerült edzésen vannak túl.
A nyugodt felkészülés miatt nem lenne szerencsés, ha a lengyelországi Torunban pótválogatót kellene tartani” – utalt arra Engi, hogy ha nagyon kis különbség alakul ki a két versenyző között, akkor újabb megméretés várhat rájuk a dél-koreai seregszemle előtt.

A nők rövidprogramját csütörtökön, míg a legjobb 24-et felvonultató kűrt szombaton rendezik.

A további magyar indulókról úgy vélekedett, hogy a Yanovskaya Anna, Lukács Ádám jégtáncpáros kellemes meglepetést is okozhat, őket legalább a 15-20. helyre várja. A férfiaknál Maszljanko Alexander képviseli a magyar színeket, aki Magyarországon született és él orosz szülők gyermekeként. Ő két éve már indult Eb-n, akkor 33. lett, tavaly pedig sérüléssel bajlódott.

Moszkvában szerdán a férfiak és a párosok rövidprogramját rendezik, csütörtökön a női rövidprogram és a páros kűr következik, pénteken a jégtáncosok rövidprogramjának bemutatására, illetve a férfi kűrre kerül sor, szombaton pedig a jégtáncosok és a nők fejezik be versenyüket.

(MTI)