Tripla mosoly Belgrádban – Milák, Senánszky és a 4×200 méteres vegyes gyorsváltó is győzött

Három aranyérem született a két viharszünettel tarkított napon: Milák Kristóf (200 pillangó) és Senánszky Petra (50m gyors) győzelmével indult a szombat este a belgrádi Eb-n, aztán viszont beérkeztek az első viharfelhők, és innentől nem csak az ég borult (be), hanem az utolsó előtti este programja is. Végül még egy arany érkezett a szaggatott nap végén: a 4×200-as mixed gyorsváltó nyert fölényesen.

Ahogy közeledett az szombat esti finálék időpontja, úgy vált egyre nyomasztóbbá az időjárás Belgrádban. Iszonyúan párás forróság fojtogatta a várost, a hőmérő úgy mutatott 37 fokot, hogy az eget masszív felhők takarták, és az uszodában egymást érték a hírek a különféle verziókról, az ugyanis érezhető volt, hogy ebből bármi lehet, csak zavartalan este nem – számolt be a magyar szövetség.

Végül a kezdés előtt nem sokkal jött a döntés: egyben lezavarják a számokat, bemutatás nélkül, és az eredményhirdetéseket sem tartják meg, maximum a szeánsz végén – ha addig nem szakad le az ég, mert 20.10-re jósolták az armageddont (eredetileg negyed tízkor ért véget a program).

Ehhez képest az első komolyabb eső már Senánszky Petrát elkezdte áztatni, amint friss Európa-bajnokként, mosolyogva andalgott a parton. Öt perc alatt ez volt a második aranyérmünk: az elsőt Milák Kristóf szállította 200 pillangón.

Örömteli, hogy 2018, 2021 és 2022 után zsinórban negyedszer nyerte meg a számot (erre kevesen voltak képesek az Eb-k történetében – és már csak egy győzelemre áll attól, hogy utolérje az abszolút rekordnak számító ötös szériát összehozó Cseh Lászlót és Hosszú Katinkát –, miként az is, hogy immár tripla-duplánál tart, három Eb-n vitte el a 100-200 pillangó aranyérmét). Az azonban kevésbé ad jókedvre okot, hogy mindenféle mércével mérve is erősen közepes, 1:54.43-as idővel nyert (ennél még Monte Carlóban is fél másodperccel tudott jobbat három hete). Persze, a potenciális riválisok szintén 1:54-ekkel húzogatják be a címeket (Leon Marchand a franciáknál, a US Trials-on sem lett jobb az eredmény, és a Sette Collin sem), ám Kristóf az előző Eb-ken ennél csak minőségibb produkciókkal sokkolta az úszóvilágot, a legfélelmetesebbel épp a tokiói játékok évében, amikor 1:51.40-nél állította meg az órát (ráadásul reggel, igaz, májusban).

Galéria:

(fotók:MTI / Derencsényi István; MUSZ)

Az elmúlt években a távon a junior Eb-ken rendszeresen 1-2-t hozó lengyel Chmielewski ikrek próbálták szorongatni két oldalról bajnokunkat, elsősorban névrokona, Krzysztof, ám ő sem bizonyult igazán gyorsnak. Michal mindenesetre megelőzte a Milákhoz hasonlóan önmagához képest gyengén húzó Márton Richárdot, így a lengyel-magyar párharc kábé döntetlen lett, hiszen miénk az arany, de övék a másik két érem.

„Közvetlenül a bevonulás előtt elkezdett dörögni az ég, ilyenre nem is igazán emlékszem karrierem során

– nyilatkozott az MTI-nek Márton.

– Ennél sokkal jobbat szerettem volna úszni, szinte semmit sem javultam, ez elég kiábrándító, de a többiek sem tudtak gyorsabban menni. Lehet, egy kicsit már mindenki fáradt.”

Annál komolyabbat repesztett Senánszky Petra, aki szintén Monte-Carlóban vágta ki a rezet, ahol két nap alatt kétszer úszott 24.57-et, amivel meglett a szint és az új országos csúcs is. És most, amikor a legjobban számított, megint kihozta magából a legjobbat, még egy apró századot faragott is belőle, így a váltóérmek után rekorddöntéssel nyerte élete első egyéni Eb-aranyát is. Már medencés úszásban, elvégre ugyanebben a medencében az uszonyos világbajnokságon anno gyűjtött már egy szekérderéknyi medáliát.

A debreceni kiválóság elárulta, a mai nap kezdett picit besokallni, elvégre komoly megterhelést jelentett a teljes Mare Nostrum, és egy kevés otthoni edzés után már kezdődött is az Eb.

„Ilyen állapotban a terhet is sokkal súlyosabbnak érzékeled, mint amilyen valójában – így azt is, hogy esélyes vagy, hogy győzhetsz. Annak örülök a legjobban, hogy ezt tudtam kezelni, és hogy megint sikerült kihozni magamból a maximumot”

– értékelt Petra.

Galéria:

(fotók:MTI / Derencsényi István; MUSZ)

A gondok ezután kezdődtek, hamarosan elrendelték az első szünetet, miután az eső mellett megdörrent az ég is – bár a villámlás azért bőven nem az uszoda környékén zajlott. A negyedórás pauzát követően jött gyorsan a 200 vegyes, ahol Sebestyén Dalma a hetedik helyre tudott beérni – hamarosan győri klubtársa, Szabó Szebasztián ötödikként zúdult az 50 gyors döntőjébe.

Kisvártatva érkeztek az 1500-as fiúk, ám amint felálltak a rajtkőre, ismét rákezdett az eső és a távolból újból jöttek a villámok villanásai. Némi hezitálás után leparancsolták Sárkány Zalánékat, újból felfüggesztették a viadalt, majd a színfalak mögötti egyeztetés eredményeként azt eldöntötték, hogy a leghosszabb táv fináléját átrakják vasárnapra. A versenyzőknek felkínálták a napon belüli halasztást, igaz, azzal, hogy ellentétben a programban lévő többi számmal, amelyek egy-két perc alatt lemennek, az ő negyedórás tempózásuknál megvan a veszély, hogy egy hirtelen erre felé forduló viharnál akár a verseny kellős közepén is kiszedhetik őket a vízből. Ezért a srácok 8-0-lal megszavazták a másnapi finálét – jobb híján, elvégre Sárkány Zalán így tán egy éremtől esik el, ő ugyanis vasárnap 400 gyorson is villantani akart.

„Mindegy, délelőtt rámegyek a szintre az előfutamban, aztán meglátom, de este valószínűleg az ezerötöt úszom inkább”

– mondta, míg Gálicz Laci csak a fejét ingatta, hogy életében először Eb-döntőzne, és akkor ilyen történik…

Mindenesetre ez az intermezzo hosszabb ideig tartott, ami a versenyzők számára maga a rettenet: az úszók ilyenkor programozott kis robotok, mindannyian már úgy kelnek fel délután, hogy percre pontosan tudják, mikor mennek az uszodába, és ott mikor kezdenek szárazföldön melegíteni, aztán a medencében, és így tovább. Ehhez képest most kaotikussá vált a helyzet, Kós Hubert például igyekezett megőrizni a vidámságát, de azért látszott, hogy az egyetlen igazán fontos egyéni számát, a 200 vegyest szeretné normálisan leúszni.

„Ez az egész egyedül Bobnak tetszik, aki imádja, ha egy versenyzőnek a legkülönlegesebb kihívásokat kell lereagálnia, mert szerinte ez készít fel az igazán fontos viadalra”

– jelezte Hubi, hogy amerikai edzője, Bowman nem győzött üzengetni neki, hogy csak szépen oldja meg az állandó készenlétet, aztán produkáljon valami jobb időt.

Ez végül is sikerült, 1:58.12-vel jött ki a vízből – a helyzetet kissé túldramatizálva, mondván, „örülök, hogy élve megúsztam, hiszen még közben is láttuk a villámokat…” –, és második idővel ment be a döntőbe. Nem kis bravúr, hogy Török Dominik a másik középdöntőt megnyerve, negyedikként szintén finalista; ő pihenten vasárnap rákanyarodik az olimpiai szintre.

Ugyanezt kell tennie Jakabos Zsuzsannának, aki Kapás Bogival vívott gyönyörű párharcot 200 pillangón, végül a saját középdöntőjük első két helyén, összesítésben pedig második-harmadikként végeztek; ám míg Boginak megvan a szint az ob óta, addig Zsu reggel sokkal közelebb járt (egy tizednyire), este őket rángatták ki a rajthoz legelőször úgy, hogy az újrakezdést nem jelentették be sokkal korábban, azaz a körülmények messze nem tűntek ideálisnak.

Száz háton a lányok döntőjében a két szélső pályán úszó magyar nem tudott érdemben beleszólni a belül zajló csatákba, Komoróczy Lora végül a 6., Molnár Dóra pedig a 8. helyen ért a falhoz. A férfiak még a középdöntőnél tartottak, és Jászó Ádám a hetedik idővel kvalifikált a vasárnapi végjátékba.

A napot végül a mixed 4×200-as gyorsváltó zárta – immár teljesen nyugodt időben. Az összkép is nyugalmat árasztott: a férfiszakasz, Márton Richárd és Holló Balázs tartotta a frontot – előbbi azért a 200 pille után egy órával, ami derűs terhelést jelentett –, hogy aztán a hölgyek döntésre vigyék a dolgot. Az egyértelmű volt, hogy a 200 gyorson ezüstérmes Ábrahám Minnát itt nem nagyon fogják lehagyni; és mivel ő első helyen adta át a váltót, biztosra vehettük a győzelmet, elvégre Pádár Nikit ebben a mezőnyben garantáltan nem foghatta meg senki. Nos, Kiki a 4×100-as női és mixed gyorsváltó után ezt a kvartettet is behozta az első helyre, derűs ötmásodperces előnnyel…

(fotó:MTI / Derencsényi István)

Az már csak az eredményhirdetésre várakozás közben derült ki, hogy az edzők közben véresre karmolták magukat, míg végül kiderült, hogy Holló Balázs váltása még a türelmi zónán belül volt (–0.02…); ez nem az a verseny volt, ahol bármennyit is kockáztatni illett a siker érdekében, elvégre sejtettük, hogy meglesz a győzelem, végül persze a happy end okán pár szúrós pillantással elintéződött az egész. A 7:30.11 egyébként új országos csúcs, bár tény, ez a szám kizárólag az Eb-k programjában szerepel.

(fotó:MTI / Derencsényi István)

Így vagy úgy, ez volt a 22. érmünk itt Belgrádban – már kizárólag medencés úszásban –, ami aranyban eddig a harmadik legjobb London 2016 (10) és Debrecen 2012 (9) után, és holtversenyes Torinóval (1954), összmennyiséget tekintve pedig már csak a 12 évvel ezelőtti hazai Eb előzi meg (Debrecenben 26 éremnél állt meg a számláló).

Mivel az utolsó napon is van bőven éremesély, akár mindenféle rekord megdőlhet ezen az Eb-n, és még azt is elérhetjük, amit eddig még soha: miénk lehet a csapatverseny győztesének járó ún. Team Trophy.

Eredmények:

női 50 m gyors, Európa-bajnok:
1. SENÁNSZKY PETRA 24.56 – országos csúcs
2. Teodora Draku (Görögország) 24.59
3. Julie Kepp Jensen (Dánia) 24.79

férfi 200 m pillangó, Európa-bajnok:
1. MILÁK KRISTÓF 1:54.43 perc
2. Krzysztof Chmielewski (Lengyelország) 1:54.78
3. Michal Chmielewski (Lengyelország) 1:55.51
4. MÁRTON RICHÁRD 1:56.07

női 200 m vegyes, Európa-bajnok:
1. Anastasia Gorbenko (Izrael) 2:09.75 perc
2. Lea Polonsky (Izrael) 2:11.18
3. Barbora Seemanova (Csehország) 2:11.48
…7. SEBESTYÉN DALMA 2:13.84

női 100 m hát, Európa-bajnok:
1. Adela Piskorska (Lengyelország) 59.79 másodperc
2. Danielle Hill (Írország) 1:00.19
3. Roos Vanotterdijk (Belgium) 1:00.58
… 6. KOMORÓCZY LORA 1:01.36
… 8. MOLNÁR DÓRA 1:01.46

4×200 m vegyes gyorsváltó, Európa-bajnok:
1. MAGYARORSZÁG (Márton Richárd, Holló Balázs, Ábrahám Minna, Pádár Nikolett) 7:30.11 perc
2. Lengyelország 7:35.08
3. Németország 7:35.56

Fotó: MTI / Derencsényi István