Trófeák helyett pofonok

A 20 éves Lukács Péternek is kijutott a kézilabdás feketelevesből.

Lukács Péter, a Telekom Veszprém 20 esztendős irányitójátékosa csapattársaival együtt fájó szívvel élte meg, hogy egy hét leforgása alatt két pofonba is belefutottak. Az Építők szurkolói még ki sem heverték a bajnoki döntő visszavágóján elszenvedett vereséget, amikor következett a második feketeleves a BL kölni négyes döntőjében. Előbb csatavesztés a Pick Szeged elleni visszavágón, annak következményeként a cím visszahódításának elmaradása, majd egy héttel később két vereség Kölnben – ennél rosszabbul nem is alakulhatott volna Momir Ilics csapatának idényzárása. Ennél mindenki jobbra számított: a klub tulajdonosai, a támogatók, a szurkolók, nem utolsó sorban maguk a játékosok – írta az SzPress Hírszolgálat.

Érthetetlen fordulatok

Lukács Péter, az Építők rokonszenves „Pepéje”, aki 16 évvel fiatalabb a rangidős szerb Petar Nenadicsnál, egyelőre képtelen magyarázatot adni arra, hogy miként válhatott a BL csoportmérkőzéseken és a negyeddöntőben értékes skalpokat szedő csapatából kétszer is megskalpolt vesztes.

Nem én vagyok a legilletékesebb arra, hogy a bizonyítványunkat megmagyarázzam, de kész vagyok megosztani mindenkivel a saját véleményemet

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a Telekom Veszprémmel tavaly ötéves szerződést aláíró fiatal sportember, aki 2026-ig mindenképpen az Építők kötelekében szeretne maradni.

Küzdöttünk, nem kíméltük magunkat, szerettük volna megszolgálni a szurkolóink bizalmát, megmagyarázni ezért nem tudjuk, hogy sorozatban háromszor miért a második félidőben pecsételődött meg a sorsunk. Alapos elemzés deríthet fényt arra, hogy mikor és miért veszítettük el a fonalat. Megharcoltunk az előnyünkért, háromszor is győzelemre álltunk, még sem vittük át a lécet. Nem így kellett volna lennie, nem voltunk gyengébbek és esélytelenebbek az ellenfeleiknél, ezért is szomorú, hogy elcsúsztunk a banánhéjon. Csak annyit tudok ehhez hozzáfűzni, hogy a jövőben az előnyünket jobban kell őriznünk, okosan, higgadtan, foggal-körömmel.

Pepe kézilabdás pályafutása eddigi legnagyobb próbatételeként készült a kölni megmérettetésre, noha tudta, hogy az éles csatákban csak játékperceket fog kapni. Amikor aztán véglegessé vált, hogy csereként hozzá tehet valamennyit a csapata teljesítményéhez, egy kicsit megszeppent, mert igazából csak akkor világosodott meg benne, hogy a kézilabdasport egyik legnagyobb „színielőadásának” a szereplője lehet.

Befogadták és biztatják

Soha nem fogom elfelejteni a kölni premieremet, ami szebb is lehetett volna, ha legalább a bronzérmet mi vehetjük át, de így is sok tanulsággal szolgált a számomra. Az én „nagy elsőm” a BL-ben a Motor elleni csoportmérkőzés volt, a legtöbb időt, talán 20 percnél is többet viszont a Bukarest elleni visszavágón tölthettem a pályán. Eddig összesen négy lehetőséget kaptam, és azokat egy-egy góllal sikerült meghálálnom. Azt mondanám erre, hogy bizonyára sokan cserélnének velem, de én a jövőben szeretnék még hasznosabb és eredményesebb lenni.  Nem egyetlen góllal bekerülni a jegyzőkönyvbe, hanem legalább kettővel, aztán annál is többel. Számomra a góljaimnál is nagyobb örömöt jelent, hogy a csapatom befogadott, a közösség tagja lettem, akik közül a legtöbb biztatást a magyar játékosoktól, Lékai Mátétól, Ligetvári Patriktól és Sipos Adriántól kapom, de a külföldiek is megveregetik a vállamat, ha valamit igazán jól csinálok.

A bajnoki küzdelmek már véget értek, ahogy a Bajnokok Ligája mérkőzéssorozata is, de Lukács Péterre még egy nagy kihívás vár. Meghívást kapott a junior válogatottba, amely július 7 és 17 között a korosztályos Európa-bajnokságon szeretne jobban végezni, mint a csalódást keltő „nagyok” az év eleji felnőtt EB-n. Ha már ezen a tornán is túl lesz, elmehet nyaralni, de nem túl sokáig, mert július 29-én Momir Ilics újra „összetrombitálja” a játékosait és megkezdődik a felkészülés az új idényre, amely új esélyt adhat az Építőknek, de feladatot is, ami csak a javításról szólhat.

Szalay Péter (SzPress Hírszolgálat)

 

Fotó: Peka Roland / handballveszprem.hu