Túl vannak a magyarok az első edzésen Katarban

Első edzését letudta a magyar csapat Katarban. A torna-világbajnokságot október 25. és november 3. között rendezik meg.

A hazai szövetség vasárnapi közlése szerint szélsőséges időjárás nehezítette meg a világbajnokságra érkező delegációk dolgát. A körülmények ellenére kis csúszással elkezdődött a vb-felvezető program, így a magyarok is túl vannak az első edzésen – tudta meg Altorjai Sándortól, a Magyar Torna Szövetség főtitkárától.

A helyiek szerint soha nem volt ekkora esőzés Dohában. Az utcákon fél méteres víz hömpölygött, de a körülményekhez képest minden kezd helyreállni. Időben megérkezett a magyar csapat azon tagja is, aki nem velünk jött. Amerikából Ryan Sheppardot vártuk, és már itt van. A teljes magyar csapat megtartotta első edzését. A pódiumedzés után döntik el a szakemberek, hogy ki milyen szeren indul” – mondta a főtitkár.

Azt már korábban megírtuk, hogy a férfiaknál Vecsernyés Dávid, Kardos Botond, Boncsér Krisztián, Babos Ádám és Ryan Sheppard utazott el a vb-re, míg a nőknél Böczögő Dorina, Kovács Zsófia, Makra Noémi, Fehér Nóra, Péter Sára és a tartalék Al-Salty Dália kapott helyet a válogatottban.

fotó: Magyar Torna Szövetség