U23-as Európa-bajnokság Győrben: már csak ez hiányzott!

Már valamennyi korosztály számára rendeztek Magyarországon világ- és Európa-bajnokságot a judo sportágban – egy kivétellel, a 23 évnél fiatalabbak kontinensbajnokságát először látjuk vendégül: november 2. és 4. között Győr ad otthont az U23-as Európa-bajnokságnak.

A Magyar Judo Szövetség közlése szerint Győr mindig is komoly szerepet játszott a magyar judosportban, különösen igaz ez a legutóbbi két évtizedre: 1998 óta a Győri Dózsa SE egykori versenyzője, dr. Tóth László a Magyar Judo Szövetség elnöke, aki 2002 óta az Európai Judo Szövetség (EJU) főkincstárnoka. Az MJSZ alelnöke volt Jungi Csaba, Győr korábbi alpolgármestere, s jelenleg is az MJSZ alelnöke az elismert győri szívsebész, dr. Dézsi Csaba András, győri önkormányzati képviselő. Ugyancsak győri kötődésű a junior Európa-bajnok Bejczi Zsuzsanna, aki jelenleg a női ifjúsági válogatott szövetségi edzője.

Győr úttörő szerepet játszott a korosztályos judoversenyek meghonosításában is. 1998-tól ifjúsági Európa-kupát hívott életre a város, majd Győrben rendezték meg csaknem három évtizednyi szünet után először az ifjúsági Európa-bajnokságot is. A 2002-es tornán később a felnőttek között olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címig menetelő klasszisok szerezték meg első Eb-érmeiket.

Itt mutatkozott be a magyar judo egyik legsikeresebb generációja is: Mészáros Anett, Csernoviczki Éva, Bor Barna és Baczkó Bernadett azóta felnőtt világ- és Európa-bajnoki érmek tucatját gyűjtötte össze, mind a négyen részt vehettek a pekingi, ahogyan hárman közülük a londoni, sőt, Bor Barna és Csernoviczki Éva jelen volt a riói olimpián is a magyar judo válogatott tagjaként!

A győri kezdeményezés egyértelmű sikerét jelzi, hogy 2009-ben – a budapesti Papp László Sportarénában – megrendezték a korosztály első judo világbajnokságát, egy évvel később pedig a szingapúri ifjúsági olimpia programjában is szerepelt a sportág!

Sokáig emlékezetes sikert hozott a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, amely hosszú évekre biztos alapot teremtett arra, hogy a színvonalas helyszínekre a különféle sportágak nemzetközi versenyei vissza-visszatérjenek. A magyar judosport ebben is igyekszik élen járni, ezért a győri helyszínen rendez évről évre ifjúsági és serdülő Európa-kupa viadalokat. Az U23-as Európa-bajnokságnak a város legnagyobb sportcsarnoka, az Audi Aréna ad majd otthont, várhatóan 40 ország 300 judósa indul harcba a kontinensbajnoki érmekért.

Az U23-as Európa-bajnokság programja

November 1. csütörtök
16:00 sorsolás

November 2. péntek
11:00: férfi 60 és 66 kg; női 48, 52 és 57 kg selejtezők
16:00: bronzmérkőzések, döntők, díjátadás

November 3. szombat
11:00: férfi 73 és 81 kg; női 63 és 70 kg selejtezők
15:30: megnyitó ünnepség
16:00: bronzmérkőzések, döntők, díjátadás

November 4. vasárnap
11:00: férfi 90, 100 és +100 kg; női 78 és +78 kg selejtezők
16:00: bronzmérkőzések, döntők, díjátadás

Világversenyek Magyarországon

A judo igazi sikersportággá vált: csak az elmúlt 30 évben 6 olimpiai, 18 világbajnoki és 66 Európa-bajnoki érmet szereztek felnőtt sportolóink, az utánpótlás sikereket felsorolni is nehéz lenne. A tatami mellett a sportdiplomáciában is jeleskedik a magyar judo, ezt igazolja, hogy a legendás Hungária-kupa mellett, az első, 1978-as korosztályos Eb óta 17 világversenyt rendeztek hazánkban. És a sor az idén teljessé válik, az egyetlen „hiányzó” korcsoport, az U23-as Európa-bajnokságának is otthont adhatunk.

Judo világversenyek hazánkban
1963–2013 Hungária-kupa
1978 Ifjúsági és junior Európa-bajnokság, Miskolc
1981 Felnőtt Európa-bajnokság, Debrecen
2001 Junior Európa-bajnokság, Budapest
2002 Ifjúsági Európa-bajnokság, Győr
2003 Veterán Európa-bajnokság, Kecskemét
2004 Junior világbajnokság, Budapest
2004 Felnőtt Open Európa-bajnokság, Budapest
2005 Csapat Európa-bajnokság, Debrecen
2006 Ifjúsági Európa-bajnokság, Miskolc
2006 Klubcsapat Európa-bajnokság, Budapest
2009 Csapat Európa-bajnokság, Miskolc
2009 Ifjúsági világbajnokság, Budapest
2010 Veterán világbajnokság, Budapest
2013 Felnőtt Európa-bajnokság, Budapest
2014– Budapest Grand Prix
2015 Veterán Európa-bajnokság, Balatonfüred
2017 EYOF, Győr
2017 Felnőtt világbajnokság, Budapest
2018 U23 Európa-bajnokság, Győr