A sportági “nőuralmat” figyelembe véve (a WCF és az MCSZ elnöke is hölgy) talán nem véletlen, hogy ismét a gyengébbik nemet képviseli a Magyar Curling Szövetség nyár végén munkába állt új főtitkára.
A Magyar Curling Szövetség hivatalos honlapjának közlése szerint a pozícióból távozó Sövegjártó Petra helyett a jövőben Kovács Zsuzsanna irányítja majd a szövetség operatív munkavégzését. A kinevezése követően nyulatkoott a hazai szervezetnek – egyben be is mutatják az új főtitkárt -.
Milyen kapcsolatod volt korábban a sporttal?
Hét évig erősítettem a magyar szinkronúszó-válogatott csapatát, számos nemzetközi versenyen vettem részt és 15 országos bajnoki címet tudhatok magaménak. Emellett többéves edzői múlttal és sportmenedzseri tapasztalattal rendelkezem. A sportszférán túl a piaci szegmensben is kipróbáltam magam, de a legnagyobb motivációt mindig a sporttól kaptam. Nem titok, hogy óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy én képviselhetem ezt a pozíciót a Magyar Curling Szövetségben.
Játszottál-e curlinget korábban, voltál-e már jégen?
Sajnos nem volt még rá lehetőségem. A biztatást folyamatosan kapom a játékosoktól, csak idő kérdése, hogy én is jégre álljak majd…
Mik egy főtitkár legfontosabb feladatai és milyen tulajdonságok kellenek hozza, hogy valaki helytálljon ebben a pozícióban?
Élsportolóként nőttem fel, így a versenyzőkkel teljes mértékben azonosulok. Az alapvető főtitkári munkák mellett, kiemelt fontosnak tartom a sportolók megbízható érdekképviseletét és -védelmét. A diplomáciai kapcsolatok fenntartása és folyamatos erősítésén túl a legfontosabb, hogy a részfeladatokból / részmunkákból egészet faragjak és a szövetség által belefektetett munka valóban megmutatkozzon.
A WCF szeptemberi kongresszusával szinte fejest ugrottál a “jóba”, mi volt a legnagyobb nehézség és öröm a szervezés során?
Imádtam! Közel hatvan ország delegáltját ismertem meg kevesebb mint egy hét alatt, és minden percét élveztem. Elképesztően értékesnek tartom mind a nemzetközi mind a magyar társaságot. Jobb időben nem is kezdhettem volna, nagyon könnyed lett a kommunikáció a nemzetközi csapattal, előnyöm, hogy “egyből belecsöppentem” a munkába. A nemzetközi viszonylatban vélhetően én vagyok az egyik legfiatalabb főtitkár a sportágban, így a motivációm abszolút megvan, alig várom a folytatást!