Új kerékpáros központ Balatonfüreden

Szeptember 10-én adták át a nagyközönség számára Balatonfüreden a BalatonBike365 Port új kerékpáros központot, amely európai szintű szolgáltatásokkal várja azokat, akik bringával fedezik fel a páratlan balatoni tájakat.

A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) és Balatonfüred Város Önkormányzata a BalatonBike365 program keretében 15 évre szóló, kölcsönös előnyöket biztosító szerződésben állapodott meg arról, hogy az MKSZ az erre a célra pályázaton elnyert EU támogatásból az önkormányzat által rendelkezésére bocsátott területen kerékpáros központot épít fel és üzemelteti azt.

A balatonfüredi BalatonBike365 Port a Balatoni Bringakörön épült, ahonnan mintegy 20-30 km-re a Balaton-felvidékre indulnak a program keretében kitáblázott kerékpározható utak.
Az együttműködés célja volt, a kerékpárosok igényeinek előzetes felmérésen alapuló szolgáltató központ létrehozása és éves szinten minimum 9 hónapos üzemeltetése, amely egy újabb lépés a balatoni aktív turizmus infrastrukturális fejlesztésében

– mondta dr. Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke.

A Kisfaludy stranddal szemben lévő telken a munkálatok 2021. szeptemberében elkezdődtek, az eredmény pedig önmagáért beszél:

100 nm-es modern épületet vehetnek birtokba a bringás turisták, akik itt bérelhetnek klasszikus és elektromos kerékpárokat, a sajátjaikat szervízelhetik, feltölthetik, kisebb kiegészítőket vásárolhatnak, információkat kaphatnak túráikhoz, s megpihenhetnek a bringás kávézóban

– tette hozzá Princzinger. De igénybe vehetők itt egyéb szolgáltatások, mint például a vezetett túrák, felügyelt kerékpár parkoló, csomag és kerékpár szállítás vagy akár bringás programok a helyi és itt nyaraló gyerekek számára.

A beruházás megvalósításához elengedhetetlen volt a balatonfüredi önkormányzat eddig is nagyon proaktív és rugalmas hozzáállása, valamint az MKSZ – mint pályázó – mellett konzorciumi tagként a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány támogató részvétele.

Az új kerékpáros központot a BB365 Nkft. a térség leginnovatívabb szolgáltatójával, a Balaton Bike Tour-ral együttműködésben üzemelteti. A már évek óta a térségben működő és a kerékpárosoknak tematikus túrákat kínáló vállalkozás társalapítója, Burgyán Péter szerint a rendkívül széles termékpalettával – a kerékpárkölcsönzéstől egészen a szervizig – rendelkező központ jól kiegészíti az ugyancsak a BalatonBike365 projekt keretében létrejött olyan szolgáltatásokat, mint a kitáblázott és pihenőhelyekkel ellátott utak, az azokhoz kapcsolódó túraajánlatok, valamint a www.balatonbike365.hu weboldal és a BB365 mobilapplikáció. Mindezek a bringások kényelmét szolgálják, hogy a szabadidő minél aktívabb és nagyobb élmény lehessen.

Az ünnepélyes átadó után a résztvevőket egy tematikus kerékpártúrára hívták meg. A túra során a BalatonBike365 kitáblázott kerékpározható útjain az Együtt kezdtük című legújabb magyar film kultikus helyeit keresték fel, Kerékgyártó Yvonne rendezőnő és a film egyik főszereplője, Hrisztov Toma társaságában.