Több, mint egy éves kutatási és felmérési időszakot követően elkészült a NETFIT® egészségközpontú fittségi mérési tesztrendszer sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekekre adaptált változatára vonatkozó javaslat.
A Magyar Diáksport Szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint az új megoldási folyamatot az MDSZ koordinációjával és szakembereinek közreműködésével dolgozták ki. Az adaptált tesztrendszer gyakorlatban történő alkalmazását egy szakmai kiadvány és oktatóvideó is segíti majd. A kutatás és az adaptációs munka eredményeit az MDSZ egy workshop keretei között ismertette a terület érintettjeivel.
A rendezvényen részt vett Sárfalvi Péter, nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, egyúttal a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének elnöke, valamint és Balogh Gábor, a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség, illetőleg a Magyar Diáksport Szövetség elnöke is.
A NETFIT® az országosan egységes, kötelezően alkalmazandó, egészségközpontú fittségmérési tesztrendszer a magyar iskolarendszerben, mellyel immáron negyedik éve mérik fel az ötödik évfolyamtól kezdődően a magyar iskolások fizikai állapotát. A Kormány 2016 nyarán elfogadta a T.E.S.I. 2020 Stratégiát, melynek 2.2.2. pontja szerint ki kell dolgozni a tanulásban akadályozott, vagy valamely fogyatékossággal élő tanulók egészségközpontú fizikai fittségét mérő tesztrendszert is a NETFIT® bázisán. A fenti feladat koordinációjával a Kormány – az EFOP-3.2.8-16 jelű kiemelt projekt keretein belül − a Magyar Diáksport Szövetséget bízta meg.
A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók kategóriájába tartoznak többek között a mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékossággal, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő fiatalok. Az Oktatási Hivatal 2016-os adatai alapján hazánkban a NETFIT® mérésben érintett, felső tagozatos és középiskolás, nappali képzésben tanuló sajátos nevelési igényű gyermekek száma 52 552 fő. Kiemelt szempont, hogy a jövőben az ő fittségi állapotuk is mérhetővé, nyomon követhetővé váljon, az eredmények pedig világos képet adjanak nemcsak az érintett gyerekek számára, hanem szüleik, és a pedagógusaik részére is.
(Sárfalvi Péter, nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár)
A Magyar Diáksport Szövetség 2016 őszén kezdte el a fejlesztési folyamat előkészítését. Az első időszakban a témával kapcsolatos hazai és nemzetközi szakirodalom áttanulmányozása és egy 150 oldalas tanulmánykötet elkészítése zajlott. Majd 10 gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmény mintegy 22 testnevelő tanárával készítettek interjúkon alapuló elemzést. Ezután következett a kutatási tervek elkészítése, felülvizsgálata és véglegesítése, majd maga a kutatás lebonyolítása. Az MDSZ munkatársai és szakértői 2017 januárja és novembere között összesen 1208 általános iskolás és középiskolás sajátos nevelési igényű tanulót mértek fel összesen 42 nevelési-oktatási intézményben.
A kutatást vezető csoportban 5 fő dolgozott, akiknek munkáját 8 fős szakértői csapat is segítette. A folyamat teljes lebonyolításában az MDSZ regionális irodáiban dolgozó kollégái is részt vettek. A reprezentatív felméréseket több mint 40 fős csapat végezte, melynek az iskolákban dolgozó testnevelők is tagjai voltak.
A kutatás eredményeként megállapítható, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek fittségi állapota gyengébb a tipikus fejlődésű társaiknál. Ennek hátterében több dolog áll. Bizonyos esetekben az élettani tényezők, míg másokban az inaktív életmód vagy a motivációs háttér korlátozza a fittségi állapot fejlődését. Az elvégzett felmérések alapján az is egyértelmű, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekek kategóriája nagyon összetett, az ide sorolható gyermekek, tanulók körülményei igen eltérőek, így esetükben nem egy kötelező tesztekből álló rendszer jelenthet megoldást, hanem sokkal célra vezetőbb a javasolt, és opcionális mérésekből történő választás alapján az egyén profiljához legjobban illeszkedő rendszer összeállítása. Sok esetben az eredmények fittségi zónákba sorolása helyett a fittségi állapot egyéni nyomon követése szolgálhat megoldásként.
(Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, egyúttal a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének elnöke)
Mivel a cél az, hogy a 2018/2019. tanévtől már az adaptált rendszer is a kötelező NETFIT® mérések részeként kerüljön megszervezésre, az MDSZ a vonatkozó kézikönyv, valamint jeltolmácsolással és feliratozással ellátott oktatóvideó elkészítésével készül arra, hogy a tanulásban akadályozott, vagy valamely fogyatékossággal élő gyermekek, tanulók fittségi mérése gördülékeny legyen a jövőben. A kiadványban és a videókban az adott SNI-csoport általános jellegzetességei mellett speciális módszertani javaslatokat is megfogalmaznak a tesztfelvétellel kapcsolatosan (pl. hogyan kísérjünk egy vak gyermeket futás során, hogyan közvetítsük a hangjelzéseket siket gyermekek számára stb.).
fotó: Magyar Diáksport Szövetség