Új nevezési rekordok a vívó ob-n

Több nevezési rekord is megdől a vívók hétvégi országos bajnokságán, míg az 55 éves múltra visszatekintő Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard világkupát december első hétvégéjén ismét a győri Audi Arénában rendezik meg.

A magyar szövetség szerdai sajtótájékoztatóján Szetey András kommunikációs igazgató kiemelte: az ob-n megdől a tavalyi részvételi rekord, a pénteki selejtezős napon hatszáz vívó kezdi meg a küzdelmeket. A legtöbben, 175-en férfi párbajtőrben indulnak, ez is csúcsot jelent, akárcsak a férfi kardozók létszáma. Szombaton már a 32-es főtáblán folytatódnak a küzdelmek, 16.30 órától pedig a hat szakág döntőit egymást követően rendezik meg, illetve ekkor kerül sor a kerekesszékes finálékra is. A Magyar Vívás Napja esti programjában köszöntik az év versenyein kiemelkedően teljesítő vívókat. Vasárnap a hat szakág csapatversenyeire kerül sor a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, ahol aznap 16 órától rendezik a döntőket.

Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány arról beszélt, hogy az idén indított Magyar Kupa versenyrendszer tovább erősítette a hazai bázist, egyben új lendületet adott a sportágnak.
Az egyik szemem sír, a másik nevet” – mondta a szakember a szezon eddigi vk-versenyeiről. „Öröm, hogy a férfi tőr kivételével minden fegyvernemben volt döntős versenyzőnk egyéniben, azonban a csapatok a férfi kard kivételével a várakozások alatt szerepeltek” – hangsúlyozta Udvarhelyi.

A jövőről szólva a kapitány hozzátette: fontos az egyéni menedzselés, de a legfontosabb, hogy a 2019-es vb-n a legerősebb csapatok képviseljék majd a magyar színeket.

A december első hétvégéjén sorra kerülő Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard egyéni és csapat vk-ról Decsi András, a szakág vezetőedzője elmondta: a verseny a hazai rendezés miatt kiemelten fontos számukra.

A kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron arról beszélt: a sűrű program miatt az ob után csupán néhány napjuk marad a vk-ig.
A következő négy hétvégéből három versennyel telik, ezért különösen fontos a formaidőzítés. A hazai vk mindig a szívem csücske volt, bízom benne, hogy Győrben a legjobb formámat tudom majd nyújtani” – tette hozzá Szilágyi.

A magyar szövetség elnöke, Csampa Zsolt elmondta, hogy a nemzetközi szövetség (FIE) hétvégi, dubaji kongresszusán terítékre kerül majd a 2019-es, budapesti rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokság, valamint a küldöttek akkor fogadják el, hogy a 2020-as, tokiói olimpián már hat fegyvernemes egyéni és csapatversenyeket rendezzenek. Ugyancsak a kongresszus feladata lesz az olimpiai kvalifikációs szabályok kidolgozása.

A rangos eseményen az elnök mellett Kamuti Jenő általános alelnök, Szabó Bence, a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottsági tagja, valamint Boczkó Gábor, az európai szövetség (EFC) végrehajtó bizottságának tagja alkotja a magyar delegációt. A magyar vívótársadalom képviseletében rajtuk kívül Márton Anna utazik még Dubajba, a kardvívó a hagyományoknak megfelelően ekkor veszi át a világranglista első helyéért járó kitüntetést.

(MTI)

fotó: hunfencing.hu