Újabb nagy siker: Márton Viviana junior taekwondo Európa-bajnok!

Márton-napokat tartanak Szarajevóban. Márton Luana pénteki ezüstje után testvére, Vivana a dobogó tetejére állhatott, miután minden ellenfelét legyőzte a junior Eb-n szombaton. A döntőben az utolsó pillanatokban vitte be a mindent eldöntő találatot.

A magyar szövetség szombati beszámolója szerint Márton Luana pénteki ezüstérmét követően testvére, Viviana (63 kg) is szerencsét próbált Szarajevóban, ahogy Vince Máté (51 kg) is szombaton volt érdekelt. Egy aranyérem és egy pontszerző hely lett a termés.

MÁRTON VIVIANA

Nyolcaddöntő

Márton Viviana – Maria Cristi Buiga: 20-0

Ellentmondást nem tűrően kezdett Márton Viviana és egy perc alatt 9-0-ra vezetett. Nem ígért ez sok jót a román lánynak, aki a folytatásban sem találta a fonalat és sorra jöttek Viviana sikeres akciói, aki az első menet végén már 14-0-ra vezetett.

Sokat már nem időzött a páston a magyar lány, ugyanis a második felvonásban, bő egy perc elteltével elérte a húszpontos különbséget, harmadik menetre már nem volt szükség, pontkülönbséges győzelmet aratva jutott a legjobb nyolc közé.

Negyeddöntő

Márton Viviana – Martina Atanasova: 36-19

Megnyugtató kezdést jegyezhettünk fel Márton Viviana részéről, aki fél perc alatt 6-0-ra elhúzott a négy közé jutásért rendezett mérkőzésen. Ugyan a bolgár lány is jegyzett pontot, de látványosabbnál látványosabb támadásokkal a menet végére már kellően szélesre nyílt az olló (14-3).

Viviana a második két percben sem vett vissza a tempóból, igyekezett minél rövidebb idő alatt befejezni a találkozót. Már-már az volt az érzésünk, minél látványosabb technikákkal kíván pontot bevinni. Ez adott némi teret Atanasovának, aki jóval több pontot szerzett a második menet során és meccsben tudott maradni a harmadik etap előtt (25-14).

Veszélyben így sem forgott Viviana négy közé jutása, mert a bolgár már nem tudott újítani, bezzeg a magyar lány! Atanasova kis túlzással többet volt a földön, mint két lábon és ugyan a húszpontos különbség nem jött össze, a biztos éremszerzés viszont igen!

Elődöntő

Márton Viviana – Vitaliya Lazuta: 12-11

Már-már szokás szerint ellenállhatatlan kezdést produkált Márton Viviana, szűk egy perc után 3-0 állt az eredményjelzőn. A fehérorosz próbálkozásai idejekorán elhaltak Viviana első védelmi vonalában, így az első szünetre 4-0-s előnnyel mehetett szusszanni a magyar lány.

A második menet elején már talált Lazuta (4-2), amire Viviana egy ütésponttal válaszolt, majd a végén még bevitt egy hárompontos akciót és hatra növelte a különbséget az utolsó menet előtt (8-2).

Az utolsó felvonást ott folytatta, ahol a másodikat abbahagyta, egy hárompontos akcióval. Lazuta csak nem akart leszakadni, egy perccel a vége előtt 12-6 volt az állás. Érvényes találat nélkül peregtek a másodpercek egészen tíz másodpercig, mikor meglódult a fehérorosz (12-8). Másodpercekkel a vége előtt pedig egy fejtalálttal feljött 12-11-re. Az idő lejárt, de maradt még izgalom, mert videózást kért Lavita edzője egy általuk vélt, elmaradt fehérorosz pont miatt. A challenge-nek nem adtak azonban helyt, így minimális különbséggel, de Viviana bejutott a fináléba!

Döntő 

Márton Viviana – Theopoul Sarvanaki: 17-15

Az első helyen kiemelt görög szerezte az első pontot, erre majdnem másfél percet kellett várni. A testütésért járó egy pont volt az egyetlen érvényes akció az igen taktikus első két percben.

Jóval nagyobb tempót diktált Viviana a második etap során, de Sarvanaki így is el tudott menni öttel (0-5). A mérkőzés felénél jöttek az első magyar pontok (2-5), de gyorsan visszaállt az ötpontos különbség (2-7). Egy remek akcióval a végén még sikerült zárkózni (5-8), izgalmas végjátékra volt kilátás az utolsó két percben.

Elképesztő tempót kezdett el diktálni Viviana és előbb egy fejrúgással egyenlített, majd egy újabbal már 11-8-ra ő vezetett és ekkor még csak tizenöt másodperc telt el az utolsó felvonásból. A görög pillanatai következtek (11-13 bő egy perccel a vége előtt). Fél perc volt hátra, mikor jött az egyenlítés egy testtaláltnak hála (13-13), sőt, egy ütés után már Viviana állt jobban és ekkor már csak tíz másodpercet mutatott az óra. De ekkor jött még csak a dráma. Egy intéssel egyenlített a görög lány öt másodperccel a vége előtt (14-14), majd alig több mint két másodperc volt csak hátra, mikor mindketten támadtak, Viviana akciója három, Sarvanakié egy pontot ért, így 17-15-re a magyar lány nyert és lett Európa-bajnok!

Nyolcaddöntő

Vince Máté – Aleks Melikyan: 22-10

Alaposan felmérte egymást a két versenyző, jó negyven másodpercet kellett várni az első érvényes akcióra, de megérte, mert ekkor Máté volt eredményes. Egy perc pörgött le az órán, mikor már megnyugtató, 8-1-es magyar vezetésnek örülhettünk, a szünetre ezt még eggyel megtoldotta Máté.

Nagyon bekezdett az örmény és tizenöt másodperc alatt minimalizálta a hátrányt (9-8). Egy intésponttal kettőre távolodott el Máté (10-8), majd újra el tudott lépni és a meccs felénél 13-9 volt a magyar fiú javára az állás. A második szünetre újra nyugodtabban ülhetett le Máté, ugyanis ekkor már 18-9 szerepelt az eredményjelzőn.

Jöhetett az utolsó etap, ahol Melikyant szerencsére nem engedte kibontakozni és folyamatosan ő volt a kezdeményező, támadásai pedig ültek is. Egy perc volt hátra, mikor már 21-9-re vezetett és innen már nem volt visszaút az örmény számára, Máté készülhetett a délutáni negyeddöntőre.

Negyeddöntő

Vince Máté – Yunus Emre Tas: 14-23

Egypercnyi taktikai harc után a török szerezte az első pontokat, de Máté azonnal egyenlített (2-2). Tas viszont nagyon beindult és hamar tízpontos előnyre tett szert (2-12), egyik akciója a másik után talált. Ez a különbség nem is csökkent az első két perc végére (5-15).

Máté kezdte jobban a második felvonást (7-15), majd feljött hat pontra is (9-16), de a bolgárban is volt még tartalék és újra megnyugtató előnyre tett szert a menet végére (9-21).

Meg is nyitotta a hajrát Máté és húsz másodperc alatt feljött hétre (14-22) az utolsó felvonásban. Közelebb sajnos viszont már nem tudott férkőzni, így a török jutott a legjobb négy közé. Vince Máté ötödikként zárta a kontinenstornát.

A további magyar program:

Vasárnap:

Somogyi Anna (Elite TKD, 68 kg)

Molnár Viktor Bendegúz (F-158, 55 kg)

SORSOLÁS

Szarajevó ezzel még nem fejezte be a rangos taekwondo versenyek rendezését, hiszen rögtön a junior Eb után, kedden (november 16.) kadet és junior versenynek, szerdán (november 17.) pedig felnőtt, G1-es besorolású tornának ad otthont. A Márton lányok például maradnak Boszniában a második megmérettetésre is.

Magyar nevezők:

November 16.:

Márton Luana, Márton Viviana (Hankuk), Gueli Sophie (F-158)

November 17.:

Salim Omar Gergely, Salim Sharif Gergely, Patakfalvy Csenge, Patakfalvy Luca, Bailey Kelen (mind MTK), Gueli Zoe (F-158), Józsa Levente (TFSE)

fotók: wtftaekwondo.hu