Újabb négy érmet szereztek a magyarok az EYOF-on

Egy ezüst- és három bronzérmet szereztek a magyar fiatalok Besztercebányán szerdán, a XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) harmadik napján. Már 14 medálnál tartunk; az éremtáblán dobogósok vagyunk.

Az EYOF félidejénél, a hét eleji szenzációs kezdés után szerdán is gondoskodtak a magyarok arról, hogy ne maradjunk érem nélkül. Ismét az atlétikai pályán, a judocsarnokban és az uszodában voltunk érdekeltek az eredményhirdetésnél – számolt be a magyarock.hu.

Ezüstérmes lett az úszók 200 méter vegyes döntőjében Kováts Alex. Harmadik helyen végzett a judósok 52 kilogrammos súlycsoportjában Mamira Luca, a gerelyhajító Illyés Gréta és az úszó Bagi Zoltán 100 méter gyorson.

Az edzőm sajnos nem tudott velem lenni, így neki küldöm az eredményemet, az örömömet, amiért nélküle is ilyen eredményt tudtam elérni

– mondta Kováts Alex.

Nagyon vártam az EYOF-ot! 1-2 hónappal ezelőtt egy nehéz időszakon mentem keresztül és büszke vagyok rá, hogy túl tudtam ezen lendülni. Elképesztően akartam ezt az érmet és úgy éreztem, ezt ma senki nem veheti el tőlem

– mondta a verseny után Mamira Luca.

Nehéz volt, de sikerült egy elég jó százat úsznom, amiért iszonyúan boldog vagyok. Sokat edzettem, egyre erősebben, vártam is, hogy ebből egy jó eredmény jöjjön ki

– értékelt Bagi Zoltán.

A leány kosárlabdázók a B csoportban alulmaradtak: Magyarország – Spanyolország 50-91. Pihenőnap után a másik csoportot megnyerő franciákkal mérkőznek a döntőbe jutásért.

Női kézilabdában (A csoport) ismét győztünk: Románia – Magyarország 30:37. Veretlenül nyertük a csoportot és szintén egy nap pihenő után pénteken a másik csoport második helyezettjével csapunk össze a döntőbe jutásért.

A fiú hármasugrás döntőjében Kerék Patrik 7. lett; a lányok selejtezőjében Francisco-Lucas Laura 11.; 200 méteren a megnyitón zászlóvivő Kriszt Sarolta az előfutamot megnyerte.

Az uszodában a 200 méteres pillangó fináléjában Horváth Ákos 5., a 200 méter gyors elődöntőjében Flórián Natália 13., a 200 hát elődöntőt Kováts Alex megnyerte, a 200 mell döntőjében Sós Borbála Mária 8., a 100 pillangó elődöntőjében Veress Hanna Róza 4. lett, a leányok 4x100m-es gyorsváltó döntőjében 8. a magyar staféta.

Tornában a női csapat 10. lett Balzsay Hanna, Czifra Lili, Maráczi Fruzsina összeállításban. Egyéni összetettben Czifra Lili 14., Maráczi Fruzsina 52., Balzsay Hanna 62. lett.

Tollaslabdában Hart Petra két szoros szettben maradt alul a svájci Zarrouk elleni találkozón, így számára befejeződtek az egyéni küzdelmek. Csütörtökön a vegyes párosban javíthat Horváth Csanáddal.

Teniszben Nagy Botond Levente a második fordulóban kiesett, de párosban Bak-Szabó Norinával sikeresen vették a második fordulót.

Judóban Eichmüller Gergő (-73kg) és Gábor Áron (-66kg) nem jutott a legjobbak közé.

A bringások pályabejáráson voltak a másnapi mezőnyverseny előtt.

Magyar éremeső Besztercebányán

Az úszó Elekes Tamaráé az első magyar aranyérem az EYOF-on

 

Összesen 14 éremnél tartunk (4 arany, 3 ezüst, 7 bronz), az összes nyári EYOF-ot tekintve 257-nél.

nemzetek éremtábláján az olaszok (10, 7, 2) mögött a németekkel (4, 3, 7) holtversenyben vagyunk.

magyar dicsőségtábla itt található. Az eddigi érmeseket itt lehet megtekinteni.

(Fotó: MOB/Szalmás Péter, BM)