Újabb öt magyar egység a vasárnapi döntőben, nyolc érem a paraversenyben

Újabb öt hazai egység biztosította a helyét a döntőben a szegedi kajak-kenu világkupa szombat délutáni programjában, a paraversenyeket pedig további nyolc éremmel zárták a magyarok.

A középfutamokban öt hazai hajó volt érdekelt, közülük háromnak sikerült bejutnia a legjobb kilenc közé. K-1 500 méteren Bodonyi Dóra második, Kőhalmi Emese pedig harmadik helyével lépett a legjobbak közé, míg K-2 1000 méteren a Noé Zsombor, Dombvári Bence duó futamgyőzelemmel biztosította helyét a fináléban. Utóbbi számban a Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás páros hetedik lett, így kiesett, csakúgy, mint a Sáfrán Mátyás, Bakó Tamás kenupáros, amely ötödikként ért célba az 1000 méter középfutamában – számolt be szombat délután az MTI.

Négy szám – a férfi C-1 200 és 500 méter, valamint a két 500 méteres kajak négyes – küzdelmei most rajtoltak el. A nőknél a Szellák Szabina, Zupkó Vanda, Rendessy Eszter, Szénási Zsófia összeállítású kvartett második, a Sólyom Dóra, Katrinecz Rita, Bodonyi és Csikós Zsóka alkotta egység pedig harmadik lett előfutamában, ez mindkét hajó esetében egyenes ági döntőbe jutást ért. A férfiak ugyanakkor nem jártak hasonló sikerrel: Béke Kornél, Balogh Gergely, Szendy Maximilián és Vajda Bence ugyan ötödik helyével biztosította magának a középfutamos folytatást, de Birkás Balázs, Noé Bálint, Balaska Márk és Csizmadia Kolos csak nyolcadikként ért célba, ezzel kiesett.

A férfi kenusoknál 200-on Szőke Attila hatodik, míg Zombori Dominik hetedik hellyel kezdett, 500-on pedig egy harmadik (Korisánszky Dávid) és egy negyedik (Kiss Balázs) helyet könyvelhettek el a magyarok. Ez minden esetben vasárnap reggeli, középfutamos folytatást jelent.

A paraversenyek lezárultak, a szombat délutáni, újdonságnak számító 500 méteres döntőkben újabb nyolc érmet gyűjtött a magyar válogatott: Kiss Péter (KL1) első, Pulai Erika, Suba Róbert (mindkettő KL1), Rozbora András (KL2) és Kiss Erik (KL3) második, Varga Katalin (KL2), Molnár Nikoletta (KL3) és Rescsik Csaba (KL2) pedig harmadik lett.

A gyorsasági és a para szakágban idén ez az egyetlen felnőtt nemzetközi verseny, 33 ország több mint 400 sportolója vesz részt rajta. A járványügyi szabályok és korlátozások ellenére, illetve azok szigorú betartása mellett szurkolók is lehetnek a Maty-éren.

A vasárnapi zárónapon 16 döntőt rendeznek.

A vk további programja:

vasárnap:
középfutamok 9.30
döntők 10.33

 

fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség