Újabb sikeres országos bajnokságon van túl Bak-Szabó Norina

Folytatta a medálhalmozást Bak-Szabó Norina, a 14 esztendős teniszező ezúttal az U16-os országos bajnokságon szerzett ezüstérmet egyesben és párosban.

Újabb eredményes versenyen van túl Bak-Szabó Norina, aki az U16-os korosztály számára megrendezett országos bajnokságon szerzett két értékes ezüstérmet. A mindössze 14 éves játékos egyéniben nagyon meggyőzően kezdett, első három mérkőzésen mindössze egy-egy játékot engedett ki a kezéből, az elődöntőben pedig most először sikerült legyőznie Kis-Czakó Esztert egy fordulatos mérkőzésen.

„Nagyon jól játszottam az első három mérkőzésen, emiatt lett ennyire sima, noha nem voltak annyira gyengék az ellenfelek

– kezdett bele az értékelésbe Bak-Szabó Norina a Career Brand Management érdeklődésére.

Esztit nagyon régóta ismerem, együtt is járunk a válogatottba, eddig még sosem győztem le, viszont nagyon szoros meccseket játszottunk. Az első szettben nagyon jól kezdett, én pedig nem játszottam annyira jól. Utána a második szettben elmentem 5:1-re, visszajött egy kicsit, de erős tudtam lenni fejben. A döntő szettben végig kiegyensúlyozottan játszottam a saját játékomat, végül 2,5 óra játék után sikerült győznöm.”

A döntőben aztán a másfél évvel idősebb Varga Viktória egy ugyancsak fordulatos meccsen szerezte meg a bajnoki címet.

„Vikinek ez a negyedik ob-döntője volt, nem okozott meglepetést azzal, hogy eljutott idáig. A 16 éves korosztályban én vagyok most a kisebb, örülök, hogy ennek ellenére döntőt tudtam játszani. Az első szettben 3:5-ről jöttem vissza, és sikerült megnyerni 7:6-ra. A másodikat elég rosszul indítottam, elment 3:0-ra, a döntő szettben pedig hiába vezettem 2:1-re, egy kicsit elfáradtam fejben és fizikailag is, nem jöttek az ütéseim. A döntőt meg lehetett volna nyerni, aznap kicsit csalódott voltam, de aztán átértékeltem”

összegezte a finálét a 14 éves teniszező.

Párosban kicsit döcögősebb út vezetett Bak-Szabó Norinának a döntőbe oldalán Komlódi Kiarával, a könnyed nyolcaddöntős siker után a negyeddöntő meccs tie-breakben dőlt el.

„Aznap az volt már a harmadik meccsem, s elég meleg is volt. Valahogy jól mennek a meccs tie-breakek. Az elődöntőben aztán jól játszottunk, hoztuk a papírformát. A döntőben az ellenfél egy nagyon összeszokott páros volt, sok nemzetközi versenyen is együtt szoktak játszani, mi nekünk viszont annyira nem ment jól a játék”

– zárta szavait Norina, aki szerdától egy hármas kategóriájú ITF-versenyen indul Budaörsön.

fotók: Career Brand Management