Újpesten győzött és bennmaradt a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia 1-0-ra győzött szombaton a bronzéremért harcoló Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában, sikerével pedig megőrizte élvonalbeli tagságát.

Nem kezdtek lendületesen a csapatok, mindkét fél a biztonságra helyezte a hangsúlyt. Az első komolyabb lehetőséget a vendégek hagyták ki a játékrész derekán, később pedig már Banainak kellett nagyot védenie, hogy megőrizze kapuját a góltól. A félidő előtt mégis az álmosan futballozó Újpest kerülhetett volna előnybe, de Traoré büntetőjét kivédte Hegedűs – írta szombat este az MTI.

A folytatásra sem lett nagyobb az iram, a kapuk sem forogtak veszélyben, de a hazai kapus hibáját kihasználva a felcsútiak előnybe kerültek. A bekapott gól után mezőnyfölényben játszottak a lila-fehérek, ám rendkívül pontatlanul futballoztak, így nem volt esélyük feltörni a vendégek védekezését, ráadásul a Puskás Akadémia gyors ellentámadásai több veszélyt hordoztak magukban. A hajrában sem tudott újítani az Újpest, amely így öt kör óta nyeretlen az élvonalban.

A felcsútiak immár öt kör óta veretlenek, a büntetőt is hibázó fővárosiak pedig az idény során mindössze másodszor kaptak ki saját közönségük előtt.

OTP Bank Liga, 32. forduló:
Újpest FC-Puskás Akadémia FC 0-1 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion, 2717 néző, v.: Iványi

Újpest FC: Banai – Pauljevic, Bojovic, Ristevski, Burekovic – Onovo, Kovács L. (Sankovic, 54.) – Simon K., Rácz B. (Nagy D., 61.), Beridze (Solomon, 68.) – Traoré

Puskás Akadémia FC: Hegedűs L. – Poór, Hadzsijev, Pandler, Nagy Zs. – Szolnoki, Mioc – Sós, Szakály P. (Heris, 71.), Gonzalo Vega (Balogh B., 78.) – Knezevic (Radó, 90.)

gólszerző: Knezevic (57.)
sárga lap: Sankovic (61.), Solomon (71.), illetve Poór (5.), Szakály P. (35.), Szolnoki (77.)