Újra a Fradiban Nagy Dominik – videó

Ismét a Ferencváros labdarúgócsapatát erősíti a magyar válogatott középpályás, Nagy Dominik!

A fradi.hu pénteki közlése szerint a 22 éves válogatott középpályás korábban 2013 és 2016 között szerepelt zöld-fehérben. Nagy Dominik 1995. május 8-án született Pécsett. A helyi klubban tanulta a futball alapjait, majd 2013-ban került a Népligetbe.

A fiatal középpályás fokozatosan vált egyre fontosabb játékossá az FTC első csapatában – eközben U21-es bajnoki címet nyert a Fradival, és a magyar U20-as válogatottal nyolcaddöntőig jutott az új-zélandi világbajnokságon.

A Fradiban első bajnoki találatát éppen korábbi csapata, a Pécs ellen szerezte 2014 őszén, az igazi áttörést azonban 2016 hozta meg. Már tavasszal is fontos játékosa volt a rekordelőnnyel bajnoki címet nyerő gárdának, majd 2016 őszén kirobbanthatatlan volt a Ferencváros kezdőcsapatából.

Jó formájának köszönhetően a magyar felnőtt válogatottban is bemutatkozott Svédország ellen, és felfigyelt rá a lengyel Legia is – 2017-et már Varsóban kezdte meg. Tavasszal fontos tagja volt a lengyel bajnoki címet szerző együttesnek, 4 góllal járult hozzá a sikerhez. A Bajnokok Ligája selejtezőjében is betalált a finn Mariehamn ellen.

Nagy Dominik egy Lengyelországban töltött év után 2018-ban visszatér, hogy ismét a Ferencváros csapatát segítse a futballpályán.

Az üllői129.hu közlés szerint a fiatal játékos szerződésének észleteit azonban nem hozta nyilvánosságra a Fradi. A lengyel és magyar sajtóban megjelentek olyan értesülések, miszerint egy évre érkezhet Dominik azzal a feltétellel, hogy a Legia nyáron visszarendelheti.

A lengyel klub hivatalos tájékoztatása szerint viszont ilyen kitétel nem szerepel az egy éves kölcsönadási szerződésben, így nincs akadálya annak, hogy a szélső a nemzetközi kupameccseken is Fradi mezben lépjen pályára.

A FradiMédia felvétele:

fotó: fradi.hu