Újra a juniorok között!

Június 24-től 26-ig kerül megrendezésre a triatlonosok junior világbajnoksága Montreálban, ami Kropkó Márta főversenye az idei esztendőben.

Márti egy felnőtt Európa és Világkupával hangolódott a kanadai seregszemlére, amely események az első felnőtt nemzetközi viadalai voltak. Vele beszélgettünk az elmúlt időszakról és a közeljövőről.

Június 12-én Leedsben debütáltál a felnőtt világkupa sorozatban a magyar váltó tagjaként, mely az első felnőtt világversenyed volt. Milyen volt ez a hétvége?

Először is hatalmas megtiszteltetés volt, hogy beválogattak a csapatba és hatalmas hála, illetve köszönet azoknak, akik ezt lehetővé tették. Az egész mezőnyben messze én voltam a legfiatalabb és a legtapasztalanabb, ennek ellenére sikerült az első helyen kihoznom a váltót a vízből.

Mikor értesültél róla, hogy te is az utazó keret tagja vagy? Meglepődtél?

Meg bizony. Szűk két héttel a világkupa előtt derült ki, hogy én is megyek Angliába, így végül le kellett mondani az edzőtáboromat. Nagyon izgatott voltam, hiszen olyan versenyzők ellen mérhettem össze a tudásomat, akiktől alap esetben aláírást vagy képet kérnék, de ott versenyeznem kellett, ráadásul váltóban, ami nagyon speciális eset, mivel a többiekért is felelsz.

Milyen visszajelzéseket kaptál az edzőktől?

Összességében pozitívan értékelték a teljesítményemet és én is elégedett vagyok, mivel egyértelműen látszódott a fejlődés az előző hetekhez képest. Szerencsére én szeretek versenyekkel készülni, az pedig ráadás, hogy ezt egy felnőtt világeseményen tehettem meg.

Hogyan néz ki a folytatás? Milyen formában várod az idény hátralevő részét?

Június utolsó hétvégéjen Montreálban, az idei főversenyemen indulok, mégpedig a testvéremmel, Marcival egyetemben, aki ifiként tudta magának kivívni az indulás jogát. A formámat jónak érzem és az eddigi versenyeim is jól alakultak. Külön kiemelném a rzeszów-i Európa Kupát, ahol a 12. helyet szereztem meg, de ennél is fontosabb, hogy nem sokkal a friss EB bronzérmes után értem a célba, ami nagyon sok önbizalmat adott.

 Milyen helyezéssel lennél elégedett a montreáli viadal kapcsán?

A sportág jellegéből adódóan a legtöbb verseny igencsak hektikus, pláne, ha az élmezőnyt figyeljük. Két elit verseny után fogok ismét a saját korosztályomban versenyezni, így a top 15-be kerülés az alapvető cél számomra.

Fotó: Sportolói kép; ON Running Hungary