Június 23-24-én visszatér a Red Bull Air Race Budapestre
A magyar főváros klasszikus nyári eseménye, a budapesti Red Bull Air Race 2003 óta sorsdöntő állomás a pilóták számára.
A szervezők tájékoztatása szerint Budapest a Red Bull Air Race világbajnokság versenynaptárának klasszikus állomása. A legendás helyszín már a kezdetek óta a versenysorozat része, és gazdag örökséget tudhat magáénak a verseny történetében. Ikonikus pályájának sajátossága, hogy a pilóták a Lánchíd alatt átrepülve kezdik a versenyt – mindegyikük vágya, hogy egyszer győzedelmeskedjen a magyar fővárosban. A budapesti futam jelenti egyben a nyolc állomásos sorozat félidejét is, így minden csapat számára kritikus pontja a szezonnak.
A világ 14 legjobb pilótája fej-fej mellett verseng majd a győzelemért, a 370 kilométer/órás sebesség pedig ádáz küzdelmet ígér. Több tízezer néző – beleértve a Red Bull Air Race magyar úttörőjét, Besenyei Pétert is, – tekintete szegeződik majd az ausztrál Matt Hallra és az amerikai Michael Goulianre, akik 36-36 ponttal holtversenyben állnak az első helyen. Hall, aki kétszer volt már a világbajnokság második helyezettje, megnyerte az előző két versenyt, így mesterhármasra fáj a foga a Duna felett. Goulian élete legjobb szezonját kezdte: első, második, és harmadik helyen is végzett már idén. Mindkét pilóta állt már dobogón Budapesten, az amerikai 2009-ben győzelmet is aratott a magyar fővárosban.
Holtversenyben áll egymás mellett az örök rivális japán Josihide Muroja és cseh Martin Šonka is, akik első, illetve második helyen végeztek a 2017-es szezonban. 17 ponttal lemaradva az élbojttól, 19 pontos eredményükkel azon lesznek, hogy elszakadjanak egymástól, és megakadályozzák, hogy az elsők még jobban elhúzzanak. Ugyanez igaz a 2016-os budapesti futam és világbajnokság győztesére, a német Matthias Doldererre, valamint a fiatal francia Mika Brageot-ra is – mindketten 15 pontot szereztek eddig.
Ám a pilóták egyike sem büszkélkedhet annyi sikerrel a “Duna gyöngye” felett, mint az amerikai Kirby Chambliss, aki összesen hatszor állhatott a dobogóra a fővárosban, ebből kétszer a legfelső fokra. „Budapest volt a világbajnokság történetének második állomása, ezért számomra mindig különleges élmény itt lenni” – mondja a Red Bull Air Race kétszeres világbajnoka, aki jelenleg a nyolcadik helyről igyekszik megismételni 2017-es magyar fővárosban aratott győzelmét. „A város gyönyörű – ám pilótaként sosem tudhatod, mi történik majd a víz felett. A szél és egyéb időjárási körülmények igazán nehezített pályát eredményezhetnek. Alig várom, hogy visszatérjek!”
Ne maradjon le a klasszikusról: Jegyek a 2018-as Red Bull Air Race versenyeire – köztük a június 23-24-én a Parlament épülete előtt zajló budapesti futamra – már kaphatók. A legfrissebb hírekért és információkért látogasson el a www.redbullairrace.com oldalra.
Red Bull Air Race versenynaptár
Február 2-3.: Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emírségek
Április 20-22.: Cannes, Franciaország
Május 26-27.: Csiba, Japán
Június 23-24.: Budapest, Magyarország
Augusztus 25-26.: Kazany, Oroszország
Szeptember:15-16.: Bécsújhely, Ausztria
Október 6-7.: Indianapolis, Egyesült Államok
November: Helyszín nem végleges
fotók: Red Bull