Universiade-győztes a magyar női egyetemi vízilabda-válogatott

A női egyetemi vízilabda válogatott megszerezte Magyarország első aranyérmét a 30. nápolyi nyári Universiadén.

A MEFS szombat esti beszámolója szerint teltházas uszodában kezdődött meg a magyar-olasz vízilabda döntő. Rögtön az első percben az olaszok góljával indult a találkozó. A mieink megilletődötten kezdtek. A magyarok első gólját Hertzka Orsolya (California State University) szerezte, majd pár perccel rá Garda Krisztina (SZIE) egy bombagóllal mutatkozott be. Az első negyed 3-3-as döntetlennel végződött.

A folytatásban egyik csapat sem tudta kihasználni helyzeteit, az olaszok lendülete megtört, lányaink sorra kihagyták a ziccereket, majd egy olasz szabálytalankodást követően Garda Krisztina büntetője révén értékesítette megszületett a magyar csapat 4. gólja, mellyel átvettük a vezetést, de sajnos erre válaszul Centanni kiegyenlített. A negyed egy pontos magyar előnnyel zárult.

A harmadik negyed olasz góllal indult. A magyar válasz sokára jött, Gémes Alexandrának (DUE) köszönhetően. Egy kihagyott olasz büntető után ismét Gémes Alexandra révén már két ponttal átvettük a vezetést, így 7:5-re zártuk az etapot. A pihenőre indulva búcsúzóul az egy egyik olasz a fair play szellemét nem ismerve s más eszköze nem lévén betörte Garda Krisztina orrát, így hatástalanította a magyar egyetemistát. Az indulatok elszabadultak az uszodában és végül Garda és Mihók Attila szövetségi kapitány nélkül kellett kezdenie a mindent eldöntő végső összecsapást magyar csapatnak.

Az utolsó negyedben vízben és szárazföldön is egyaránt forrtak az indulatok, de a lányok csak az előttük álló feladatra koncentráltak. Meglátszott a csapat játékán Garda hiánya. Kevesebb, mint másfél perccel a vége előtt az olaszok hátránya már csak egy gól volt, de szerencsére ez a különbség meg is maradt.

Eredmény

Universiade, női vízilabda, döntő
Magyarország- Olaszország 8-7
Gólszerzők: Garda Krisztina (SZIE) 3, Hertzka Orsolya (California State University) 2, Gémes Alexandra (DUE) 2, Brezovszki Gerda (DUE) 1

A csapat: Kiss Alexandra (DUE), Brezovszki Gerda (DUE), Farkas Tamara (DUE), Gerendás Gemma (SE), Hertzka Orsolya (California State University), Kövesdi Vivien (TE), Gémes Alexa (DUE), Garda Krisztina (SZIE), Huszti Dóra (DUE), Mucsy Anna (BGE), Kuna Szonja (TE), Máthé Zsuzsanna (ELTE), Lekriszki Gina (DUE). Szakvezetés: Beck György (csapatvezető), Mihók Attila (szövetségi kapitány), Benczur Márton (edző).

A női vízilabda-torna dobogósai:

  1. Magyarország
  2. Olaszország
  3. Oroszország

A férfiak a bronzért küzdenek meg vasárnap

Horváth János és Keszthelyi Tibor tanítványai nagyszerűen kezdtek az amerikaiak ellen, ám nagyszünet után fordított és 12-9-re győzött Egyesült Államok a nápolyi Universiade elődöntőjében.

A magyarok kiváló kezdést követően 4-2-es vezetés mellett várhatták a folytatást, sőt, kétgólos előnyüket sikerült a második menetben is megőrizniük, így 7-5-ös állásnál vonulhattak nagyszünetre a felek. Térfélcserét követően aztán megérkeztek a meccsbe az amerikaiak is, Egyesült Államok a harmadik játékrész végére felzárkózott 8-8-ra, bizonyítva, hogy bizony nem véletlenül jutott be a legjobb négy közé. A rivális lendülete a mindent eldöntő, negyedik negyedben sem tört meg, Amerika huszáros hajrával átvette a vezetést és 12-9-re legyőzte a magyar férfiválogatottat a nápolyi Universiade elődöntőjében.

Férfi elődöntő:
Egyesült Államok-Magyarország 12-9 (2-4, 3-3, 3-1, 4-1)
Gólszerzők: Burián Gergő (DUE) 5, Gyárfás Tamás (GDF) 2, Várnai Kristóf (DUE) 1, Pellei Frank (EKE) 1

A magyar csapat így vasárnap délelőtt 11.00-kor a bronzéremért szállhat harcba Oroszország ellen, míg a döntőben Olaszország és Egyesült Államok találkozik egymással.

Atlétika

Szikszai Róbert (NYE) diszkoszvetésben 61.51 méterrel az 5. helyet szerezte meg. Az aranyérmet az angol Thomson Gregory nyakába akasztották (62,26 m.)

Ritmikus gimnasztika döntő – Pigniczki Fanni (TE)

Pigniczki Fanni (TE) a tegnapi eredményei alapján ma karika és szalag gyakorlatát mutathatta be a döntőben. Mindkettőben a 8. helyen zárt, de nincs elkeseredve, mert 2021-ben tervezi, hogy újra megméretteti magát az Universiadén és már nagyobb tapasztalattal felvértezve dobogós helyezés lesz a célja.

 

fotó:  MEFS/Varga Dávid