Úszó vb: Huszonhárman a védettek listáján

Jelenleg huszonhárom tagú a fukuokai világbajnokságra kijelölt magyar medencés úszóválogatott – avagy a MÚSZ elnöksége elfogadta Sós Csaba szövetségi kapitány előterjesztését, így a szombaton, Kaposvárott véget ért 125. országos bajnokság után tizenkét férfi és tizenegy női úszó részvétele vált biztossá.

Az olimpiai bajnok, világrekorder Milák Kristóf és az Európa-bajnok Kós Hubert egyaránt négy számban szerzett indulási jogot, a nyíltvízen olimpiai ezüstérmes, világbajnok Rasovszky Kristóf pedig akár három rajtot is bevállalhat az első hét sósvízi számai után – legalábbis a fukuokai vb-csapat „alapját” képező védettségi listán az ő nevük szerepel a legtöbbször. A hölgyeknél az Európa-bajnok Mihályvári-Farkas Viktória és az újjászületett Késely Ajna három-három távon teljesítette a szintet – adta hírül hétfőn a Magyar Úszó Szövetség.

Mint Sós Csaba szövetségi kapitány hangsúlyozta: a jelenlegi névsorban szereplők biztos indulók valamennyi megjelölt távon. Őket már kiütni nem lehet, csupán csatlakozni hozzájuk (netán a helyükre lépni, ha valamelyik számot inkább „leadnák”): ahol még csak egyvalaki úszott szintet, vagy mindkét hely üres, ott júniusig van lehetőség a fukuokai kvalifikáció teljesítésére.

A védettséget élvező versenyzők között akadnak régi kipróbált harcosok, így a nyáron 35. születésnapját ünneplő Verrasztó Dávid a férfiaknál, illetve a Cseh László sporttörténelmi rekordját beállítani készülő, 10. nagypályás világbajnokságán rajthoz álló Jakabos Zsuzsanna. Ugyanakkor utazik néhány újonc is: a férfiaknál abszolút elsőbálozó az ötven háton junior Eb-érmes Székely Áron, továbbá Zombori Gábor, aki olimpián már indult, de vébén még nem, illetve a nyíltvízen a váltóval tavaly érmes Betlehem Dávid a medencében debütál majd. A hölgyeknél Flück Nóra és Szabó-Feltóthy Eszter szintén első világbajnokságára készülhet.

 

Biztos indulók, medencés úszás

Férfiak

Betlehem Dávid, Holló Balázs, Kós Hubert, Kovács Benedek, Márton Richárd, Milák Kristóf, Németh Nándor, Rasovszky Kristóf, Szabó Szebasztián, Székely Áron, Verrasztó Dávid, Zombori Gábor

Nők

Burián Katalin, Fábián Bettina, Flück Nóra, Jakabos Zsuzsanna, Kapás Boglárka, Késely Ajna, Mihályvári-Farkas Viktória, Pádár Nikolett, Sebestyén Dalma, Senánszky Petra, Szabó-Feltóthy Eszter

Számok szerinti bontásban

Szabó Szebasztián      50 gyors          Senánszky Petra

Milák Kristóf              100 gyors

Németh Nándor          100 gyors

Milák Kristóf              200 gyors        Pádár Nikolett

Németh Nándor          200 gyors        Késely Ajna

Rasovszky Kristóf      400 gyors        Késely Ajna

Holló Balázs               400 gyors        Fábián Bettina

Betlehem Dávid         800 gyors        Késely Ajna

Rasovszky Kristóf      800 gyors        Mihályvári Farkas Viktória

Rasovszky Kristóf      1500 gyors      Mihályvári Farkas Viktória

Betlehem Dávid          1500 gyors      Flück Nóra

Szabó Szebasztián      50 pillangó

Milák Kristóf              100 pillangó

Kós Hubert                 100 pillangó

Milák Kristóf              200 pillangó    Kapás Boglárka

Márton Richárd          200 pillangó    Jakabos Zsuzsa

Székely Áron              50 hát

Kovács Benedek         100 hát

Kós Hubert                 100 hát

Kovács Benedek         200 hát                        Szabó Feltóthy Eszter

Kós Hubert                 200 hát                        Burián Katalin

Kós Hubert                 200 vegyes      Sebestyén Dalma

Zombori Gábor           200 vegyes

Holló Balázs               400 vegyes      Mihályvári Farkas Viktória

Verrasztó Dávid          400 vegyes      Jakabos Zsuzsa

 

fotó: MÚSZ/Derencsényi István