Váncza István kikapott és kiesett a vb-n

Váncza István gyors vereséget szenvedett a vigaszágon, így kiesett a kötöttfogású 63 kilogrammos kategória versenyéből a budapesti birkózó-világbajnokságon.

Az FTC idei junior világ- és Európa-bajnoki bronzérmese csütörtökön remekül birkózott, előbb a marokkói Fuad Fajarit tussal, majd a románok idei Európa-bajnokát, Mihai Mihutot 10-4-es pontozással verte. A negyeddöntőben aztán technikai tussal kapott ki az orosz Sztyepan Marjanyantól, aki viszont a pénteki vigaszágra segítette őt.

Mivel Váncza a negyeddöntőben kapott ki, a vigaszágon így elég lett volna egyetlen meccset nyernie a bronzcsatához, ám erre esélye sem volt a török Rahman Bilici ellen.

A meccs első érdemleges megmozdulása a magyar nevéhez fűződött, válldobási kísérlete azonban nem volt jó, egy perc után viszont ő védte le szépen a török hasonló indítását. Aztán még másfél perc sem telt el, amikor a hazai birkózót intették (0-1) és leküldték, onnan pedig a török rendkívül hatékonynak bizonyult. Bilici fejlefogásból pörgetett, dobott és ismét pörgetett és kevesebb mint két perc alatt 9-0-ás technikai tussal győzött.

A délelőtt folyamán így még két magyar lesz érdekelt, Lőrincz Viktor (87 kg) és Krasznai Máté (67 kg) egyaránt a nyolcaddöntőben szerepel majd.

(MTI)

fotó: MTI/Illyés Tibor