A Videoton mögött két ponttal lemaradva második az FTC a labdarugó NB I-ben. Interjú a válogatott labdarúgóval, Varga Rolanddal és a Fradi német edzőjével, Ralf Zumdickkal.
A rekordbajnok, Ferencváros szombaton este hazai pályán fogadja a Haladást az OTP Bank Liga 28. fordulójában. A válogatott szélsőt bosszantotta a Paks elleni találkozó, de most már előre néznek és győzelemre készülnek.
– Kicsit felemásra sikerült ez a szezon, szereztél gólokat, a játék hellyel-közzel jól sikerült, de valamikor gyengébben megy, valamikor pedig jól. Hogyan tudod magad újra visszahozni, hogy tartósabban jól menjen, mint tavaly ősszel.
– Azon vagyok, hogy minél több legyen, a jobb meccsem legyen, mint gyengébb. Valamikor sikerül, valamikor nem, de rajta vagyok, hogy jó játék is legyen.
– Mennyire bosszant, hogy a paksi mérkőzésen kevésbé ment a játék, a szabadrúgásnál pedig kapufát rúgtál. Hergel Téged, hogy nem ment be a labda?
– Igen, zavart, hogy volt három közeli szabadrúgásom, és egyikből sem lett gól. Normál esetben egyet minimum berúgok. Nyilván zavaró volt, hiszen a játékunk sem úgy nézett ki, ahogy szerettük volna. Úgyhogy nagyon bosszantó volt ez a paksi mérkőzés, de elmúlt, nem tudunk rajta változtatni. A következő lehetőség a haladásra szombaton, ebből kifolyólag mutatnunk kell valamit, hogy tudunk mi ennél jobban is játszani.
– Mentálisan vagy játékban is kell Nektek javulni vagy mindkettő?
– Szerintem mind a kettőben. Nyilván jó csapatszellem, nagyon jó közösségünk van, tudunk egymásért harcolni, küzdeni, úgyhogy ezzel biztosan nem lesz gond. Ha mindenki a maximumot nyújtja, odateszi magát, akkor mi fogunk nyerni.
– Mennyire figyelitek a tabellát, hiszen most már az utolsó hat mérkőzés jön?! Mennyire érzitek a nyomást?
– Még hat meccs van, úgyhogy ráérünk még gondolkodni a dolgon, hétről hétre megyünk előre. Minden hétvégén ugye csak a három pont lehet az elfogadható. Ezzel most hétvégén kell kezdeni, hogy mi hagyjuk el a pályát győztesen.
Zumdick: „Most csak a Haladásra figyelünk”
A német szakember szerint csapatszinten egységes a Fradi, de folyamatosan javítani kell az együttes játékán. „A Paks elleni meccsből azt a következtetést lehet levonni, hogy még mindig nem tudjuk tartani ugyanazt a szintet, emiatt folyamatosan dolgoznunk kell, nem csak a gyengeségeinken, hanem az erősségeinken is. Az utóbbi mérkőzéseken azt lehetett látni, hogy a csapatjáték működik, az akarat is megvolt, viszont az egyéni pluszteljesítmények nem jönnek, amik eldöntenék a három pont sorsát.”
Joseph Paintsil teljesítményével kapcsoltban annyit elmondott a német szakember, hogy mivel fiatal játékosról van szó, így benne van a visszaesés a játékában, de azon dolgozik, újra eredményes legyen.
„Paintsil például ősszel berobbant, tudtuk, hogy valószínűleg nem fogja tudni ő sem tartani azt a formát, amiben akkor játszott, de mindig látni rajta, hogy mindent belead, még ha most nem is olyan gólveszélyes, amit természetesen sajnálunk, de nagyon igyekszik, hogy újra az legyen.”
A vezérszereppel kapcsolatban annyit elmondott Zumdick, hogy kisebb átalakuláson megy át a csapat
„Ha megnézzük, akkor látható, hogy kisebb átalakuláson megy át a csapat, hiszen a rutinos játékosaink helyét – gondolok itt például Gera Zoltánra, Hajnal Tamásra – át kellett vegyék a fiatalabbak.”
Hat mérkőzés, hat döntő – most csak a Haladásra figyelnek. Leandro a hétvégén még nem lesz bevethető állapotban, a stáb mindent megtesz azért, hogy minél előbb teljesen felépüljön.
„A soron következő mérkőzésre koncentrálunk, így most csak a Haladásra figyelünk, akik otthonunkba látogatnak és biztosan végig küzdeni fognak a 90 perc alatt.”
fotó: Sportmenü / Kárpáti Balázs