A Fradi női kézilabdacsapata a 2020/2021-es szezonnak hét új játékossal vág neki, kilencen pedig távoznak.
A klub hivatalos honlapjának közlése szerint alapos vérfrissítésen esik át 2020 nyarán a női kézilabdacsapat. Hét új játékos, Alicia Stolle, Angela Malestein, Emily Bölk, Janurik Kinga, Julia Behnke, Kisfaludy Anett és Kovács Anett átigazolását már bejelentették, és több érkező nem is várható. A jelentős átalakulás ugyanakkor azt is jelenti, hogy többen távoznak is: Danick Snelder, Hornyák Dóra, Háfra Luca, Lukács Viktória és Mészáros Rea klubváltása már ismert, mostanra pedig az is eldőlt, hogy nem hosszabbítanak szerződést Debreczeni-Klivinyi Kingával, Djurdjina Maloviccsal, Emily Christensennel és Szemerey Zsófival sem, Bánfai Kíra pedig egy évre kölcsönbe kerül a DVSC-hez.
„Nehéz döntéseket kellett meghoznunk, hiszen az elmúlt években a csapatunkat meghatározó játékosok távoznak nyáron a Ferencvárostól – mondta a kézilabda szakosztály ügyvezető igazgatója, Bognár László. – Bízunk benne ugyanakkor, hogy jól határoztunk valamennyi esetben; szerettük volna számottevően megerősíteni a keretet, és úgy vélem, hogy ez sikerült is. Valamennyi távozó játékosunknak köszönöm mindazt, amit a klubért tett, és a pályafutásukhoz további sok sikert kívánok. A búcsúzásnak azonban még nincs itt az ideje, vannak még előttünk feladatok a szezon hátralévő részében, amelyeket együtt kell végig csinálnunk.”
Az FTC-Rail Cargo Hungaria 2020/2021-es szezonra tervezett kerete:
Kapusok: Bíró Blanka, Janurik Kinga
Jobbszélsők: Angela Malestein, Kovács Anett
Jobbátlövők: Alicia Stolle, Klujber Katrin
Beállók: Julia Behnke, Kisfaludy Anett, Pásztor Noémi
Irányítók: Kovacsics Anikó, Szucsánszki Zita, Tóth Nikolett
Balátlövők: Csiszár-Szekeres Klára, Emily Bölk, Háfra Noémi
Balszélsők: Márton Gréta, Schatzl Nadine