Versenykiírás-módosításokról egyeztet az MKSZ és az NB I-es Liga

A koronavírus-járvány miatti kihívásokról egyeztet a Magyar Kézilabda Szövetség és az NB I-es Kézilabda Liga, amelynek célja a 2020/2021-es bajnoki idény Versenykiírásának esetleges módosítása.

A sportág számára jelenleg az a legfontosabb, hogy mindenképpen eredményt lehessen hirdetni a most kezdődő idényben, ebben konszenzus van a Liga csapatai és a Szövetség között – mondta el az mksz.hu-nak Novák András, a Magyar Kézilabda Szövetség operatív igazgatója. – Célunk, hogy a szurkolók minél több meccset láthassanak, akkor is, ha esetleg a koronavírus-járvány miatt szigorításokra kényszerül az ország, és minden klubnak, valamint az MKSZ-nek is feladata a támogatóit a lehető legjobban kiszolgálni. Megtettük javaslatainkat a Liga felé, és felkértük, hogy éljen jogával, döntsön a Versenykiírás szükséges módosításairól, hogy az esetleges változások ne érjék váratlanul a sportágat és ne veszélyeztessék a bajnoki mérkőzések lejátszását. Több variáció is szóba jöhet, főként a versenynaptárat, a bajnoki fordulók időpontjait illetően, a válogatott időszakok megtartásával, ám legvalószínűbb változatnak a fordulók sűrítése tűnik, így decemberig a tervezettnél több mérkőzésre kerülhet sor. A Szövetség készen áll a módosításra, de fontos, hogy a klubok elfogadják mindezt, ezért a Ligán belül egyeztetik elképzeléseiket és megteszik pontos javaslatukat. Tudjuk, hogy nehéz szezon előtt áll valamennyi csapat, mind szakmailag, mind gazdaságilag, meg fogjuk találni közösen az egyensúlyt.

A tervek szerint a férfi kézilabda NB I jövő hét pénteken, míg a női első osztály, pedig szeptember 4-én kezdődik.