Rangos versenyt nevezhetnek el a jövőben a csütörtökön, hetvenhét éves korában elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok párbajtőrözőről.
Többek között erről beszélt Boczkó Gábor, a Magyar Vívó Szövetség sportigazgatója, a Nemzet Sportolójának egykori tanítványa vasárnap az M1 aktuális csatornán.
„Szeretnénk továbbvinni a nevét, a következő generációknak is tudniuk kell, ki volt ő” – nyilatkozta a világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes Boczkó, akinek hét éven át volt a mestere Kulcsár Győző.
„A párbajtőr úgy szólt a kezében, mint egy hegedű, olyan finom mozdulatai voltak. Az iskolában pedig ezt átadta nekünk kemény fizikai munkával, aztán amihez hozzányúlt, arannyá változott” – mondta Boczkó.
Kulcsár Győző az 1964-es, az 1968-as és az 1972-es ötkarikás játékokon csapatban szerzett aranyérmet, Mexikóvárosban egyéniben is diadalmaskodott.
Tanítványai közül Nagy Tímea és Szász Emese is olimpiai bajnok lett.
(MTI)
fotó: MTI