Világ- és Európa-bajnok norvég szélső érkezik a Győrbe

Folytatódnak a Győri Audi ETO 2023/24-es keretével kapcsolatos bejelentések. Nyártól jobbszélső érkezik a csapatba a dán Viborgból. A világ- és Európa-bajnok szélső, Emilie Hovden 2+1 éves kontraktust írt alá a győri klubhoz.

A győri klub hétfői hivatalos honlapjának közlése szerint a Rába.parti együttes megegyezett a Viborg norvég játékosával, Emilie Hovdennel, valamint klubjával, így a szélső nyáron kilép a dán egyesülettel kötött kétéves szerződéséből.

Emilie Hovden teljesítményével már korábban felhívta figyelmünket, nyomon követtük pályafutását. A fiatal balkezes játékos Norvégiával mindent megnyert az elmúlt két évben, és idén a dán bajnokságban is meggyőzően teljesít. Csapata, a Viborg anyagi helyzetének instabilitása miatt lehetőségünk nyílt a megszerzésére már 2023 nyarától. Nagyon örülök, hogy a tárgyalások sikerrel végződtek és Emilie már idén nyáron csatlakozik hozzánk. Biztos vagyok benne, hogy gyorsan beilleszkedik majd, és eredményes lesz csapatunkkal. Kettő plusz egy éves szerződést írtunk alá

– nyilatkozta Endrődi Péter, a Győri ETO Kft. ügyvezetője.

Hatalmas megtiszteltetés, hogy Győrbe igazolhatok nyáron. Természetesen nagyon jól ismerem az ETO-t, hiszen a világ legjobb klubjáról van szó. Több válogatottbeli csapattársam is itt szerepel, és nagyon jókat hallottam tőlük is. Nyilván hatalmas bizonyítási vágy van bennem, szeretném a teljesítményemmel majd meghálálni a bizalmat. Örülök, hogy nyártól ETO-játékos lehetek, szeretnék minden fronton kimagaslót nyújtani a csapat tagjaként

– mondta Emilie Hovden.

Emilie Hovden 26 éves norvég jobbszélső. Tagja volt a 2021-ben világbajnokságot, valamint 2022-ben Európa-bajnokságot nyerő norvég női kézilabda válogatottnak. Nevelőegyesülete, a Fana mellett a Molde és a Storhamar csapataiban szerepelt Norvégiában, majd 2022-ben igazolt a dán Viborghoz. A 2019/20-as szezonban a norvég bajnokság legeredményesebb gólszerzője volt, beválasztották a szezon álomcsapatába, valamint ő kapta meg az évad legjobb játékosának járó elismerést is.

 

fotók: Győri Audi ETO KC