Világfesztivál – újraálmodva

Különleges érdeklődés mellett tartotta meg az Ifjúsági Asztalitenisz Világfesztivál szervezőbizottsága a június 21–26. között Győrben tartandó esemény nyitó sajtótájékoztatóját. A viadalra mintegy 50 ország 600 fiatalját várják.

Ötödször rendeznek világfesztivált az ifjú pingpongosoknak hazánkban, igaz, 1989, 1990, 2000 és 2002 után meglehetősen hosszú szünetet követően éledt újra a verseny gondolata. Az ötlet – mint annak idején az eredeti – Herendi Ivánnak, a BVSC-Zugló korábbi szakosztályelnökének, az utánpótlás-válogatott hajdani kapitányának a nevéhez köthető.

A fesztiválon öt korosztály (U11, U13, U15, U17, U19) ifjú játékosai állhatnak asztalhoz a minden igényt kielégítő – 2017 ben Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak is otthont adó – győri Olimpiai Sportparkban június 21. és 26. között. Az esemény különlegessége, hogy arra nem csak nemzeti válogatottak nevezhetnek, hanem régiós együttesek és klubok is. A cél, hogy az utánpótlás legszélesebb rétegeinek nyújtsanak lehetőséget nemzetközi szereplésre, miközben várják az egyes korosztályok legjobbjait is. A minőségre törekvésre a múlt is kötelezi szervezőket, hiszen annak idején a világfesztivál győztese volt a későbbi háromszoros olimpiai és hétszeres világbajnok, kínai Zhang Ji-ke, a hatszoros Eb-aranyérmes, fehérorosz Vlagyimir Szamszonov és a hétszeres Európa-bajnok Tóth Krisztina is.

Az esemény egyediségét jelzi, hogy a résztvevők a versenyek mellett fakultatív, kulturális és szabadidős programok sokaságán is részt vehetnek; a megnyitó és a záróünnepség pedig különlegesen látványosnak ígérkezik a győri Széchenyi téren. A világfesztivál nyitó sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság nemrégiben megválasztott elnöke, Gyulay Zsolt elvállalta a fővédnöki tisztséget.

Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke, a sportág nemzetközi szervezetének (ITTF) alelnöke elmondta, hogy hazánk az elmúlt évtizedben értékes tapasztalatokat szerzett a nemzetközi események szervezésében (2016-ban felnőtt Európa-bajnokságnak, 2019-ben felnőtt-világbajnokságnak is otthont adott Budapest), és ennek a sorozatnak újabb fontos állomása lehet az idei világfesztivál. Amely a hazai asztaliteniszélet legfontosabb utánpótlásversenye lesz az idén, és amelyet a nemzetközi szövetség is kiemelten kezel. Kiemelt: a szövetség a győriekre a sportág utánpótlás-fejlesztési programjában hosszú távon is kiemelt stratégiai partnerként számít.

A szervezőbizottság társelnöke Herendi Iván szerint a világfesztivál egykoron megelőzte a korát, hiszen akkoriban a fiatalok még csupán kontinensbajnokságokon találkozhattak, ezen az eseményen azonban öt földrész legjobbjai csaphattak össze. Az általa nagyszabású álomként aposztrofált verseny húsz év után tér vissza 2022-ben. Győrben a tervek szerint 69 asztalon zajlik majd a játék mintegy 50 ország 600 fiatalja között.

A szervezők másik társelnöke Vígh Zsolta paraasztalitenisz-válogatott szövetségi kapitánya, a győri Club Aréna vezetőedzője – az eseményt kísérő programok jelentőségét méltatta, míg Radnóti Ákos győri alpolgármester kiemelte: a világfesztivál tökéletesen illeszkedik a város sokszínű sportéletébe, és az Olimpiai Sportparknál nem is lehetne alkalmasabb helyszíne a viadalnak.

A Nemzet Sportolója, a négyszeres világbajnok Jónyer István, ahogyan már az 1989-es első alkalommal, most is fővédnökként segíti a szervezők munkáját. A korábbi klasszis fontosnak tartotta elmondani: mivel annak idején sokat adott számára pingpongsport, kötelességének érezte, hogy most is támogassa ezt a fontos kezdeményezést. Úgy véli, meg kell nyitni az utat a hazai ígéretek előtt, hogy kipróbáljak magukat a világ élmezőnye ellen, a megszerzett élmények pedig egész sportpályafutásukat végigkísérhetik.

Elhangzott, hogy az esemény „győri arca” lesz a kézilabda-legenda Görbicz Anita, az Európa-bajnok úszó, Jakabos Zsuzsanna és a múlt évi, tokiói paralimpián bronérmes asztaliteniszező, Szvitacs Alexa. A fesztivál előtt tartandó nemzetközi edzőtábor szakmai stábjába, illetve az edzői szeminárium előadói közé pedig szeretnék megnyerni a svédek jelenlegi szövetségi kapitányát, az ötszörös világbajnok Jörgen Perssont.

A világfesztivállal kapcsolatos részletes információk a worldfestival2022.hu oldalon.