Világklasszis futballista a Vác FC edzésein

Szerda délelőttől a Vác FC csapatával edz az Arsenal egykor BL döntőt is megjárt, 79-szeres elefántcsontparti válogatott játékosa, Emmanuel Eboué.

A Faster Promotion szerdai tájékoztatása szerint Eboué, aki pályafutása során az Arsenal mellett többek között megfordult a török Galatasaray csapatában, legutóbb pedig az angol élvonalbeli Sunderland játékosa volt, június közepe óta tartózkodik Magyarországon. Eddig az NBI-ben szereplő FTC csapatával edzett, ahol leigazolása is szóba került. Jelenleg a Vác FC csapatával készül. Vácra a csapat angol tulajdonosa, John P. Marshall-nak köszönhetően került, aki örömmel biztosított lehetőséget Emmanuelnek, hogy edzésben tartsa magát, mielőtt új klubját megtalálja.

Az elmúlt bajnokságot a hatodik helyen zártuk, mely eredményre és a csapatomra nagyon büszke is vagyok. Jelenleg azon vagyunk, hogy a hétvégén kezdődő 2017/2018-as szezonban egyre jobbak és jobbak legyünk. Nagyon örülök, hogy egy olyan szintű játékost, mint Eboué a váci stadionba el tudtunk hozni. Ezzel egy remek lehetőséget teremtve a csapat tagjainak, hogy tanulni tudjanak és remélem egy óriási lendületet is kapnak. Eboué számára nagyon fontos, hogy a jelenlegi időszakban is folyamatos legyen az edzés terve. Jó érzés, hogy számára a váci fiúk, a csapatunk megfelelő környezet a felkészülésének folytatásához. Mindenkit várunk a nyilvános edzésre, biztos vagyok benne, hogy a nézőknek is élmény lesz látni BL döntőt játszott focistát.” nyiltakozta John P. Marshall váci klubtulajdonos.

Aki kíváncsi az edzésre és Eboué-re, az július 20-án csütörtökön, nyilvános edzés keretében 16 órától megtekintheti a Vác Városi Stadionban, ingyenes belépéssel.

Emmanuel Eboué eddigi pályafutásának kiemelkedő eredményei:
– az Arsenal játékosa 2004-2011
– UEFA Bajnokok Ligája második helyezett: 2005-06
– a Galatasary játékosa 2011-2015
– Süper Lig (3): 2011-12, 2012-13, 2014-15
– Türkiye Kupasi (1): 2013-14
– Süper Kupa (2): 2012, 2013
– A Bajnokok Ligájában összesen 68 alkalommal szerepelt
– 79-szeres elefántcsontparti válogatott

fotó: Faster Promotion / Myron

Vélemény, hozzászólás?