Világrekordokkal indult a fekvenyomó Európa-bajnokság

Kedden kezdetét vette a hazai rendezésű fekvenyomó Európa-bajnokság, melynek idén budapesti Kongresszusi Központ ad otthont. A versenyzők remek eredményekkel kezdtek.

Sűrű programmal indult a fekvenyomó kontinenstorna, hiszen az első nap 160 versenyző áll majd az emelvényre. Délelőtt a női és férfi M4-es kategóriák (70-79 éves korosztály) illetve a férfi M3-as kategóriák (60-69 éves korosztály) különböző súlycsoportjaiban hirdettek eredményt.

A németek versenyzői bekezdtek az első napon, hiszen két új világrekordot is felállítottak. Az előbbit 76, utóbbit 84+ kg-ban. Az első aranyérmet Regina Haas szerezt a maga 93 kinyomott kilogrammjával – számolt be a Prémium Média & Sport Management Zrt.

 „Nagyon jól éreztem magam az emelvényen, és örülök, hogy ilyen jól sikerül az első évem a Master 3-ban. Idén még hazai versenyeken fogok elindulni, jövőre pedig jön a világbajnokság Dél-Afrikában. Remélem addig is sikerül a formámat fenntartani.”

– mondta a verseny után.

Első magyar versenyzőként bemutatkozott az hazai országos bajnok, Pluhár János is. Korosztályában, a 83 kilogrammos súlycsoportban ötödik helyen zárt. Az első nap 16 hazai versenyzője közül többen szerezhetnek aranyérmet. A szövetség elmondása szerint Cserna János, Salamon Erika vagy Lombosi Melinda is az esélyesek közt van.

Az esemény hivatalos megnyitóját délután 15 órától tartották, amin a sportág képviselői mellett Schmidt Gábor sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár is részt vett.

Beszédében kiemelte, hogy Magyarországnak mindig megtiszteltetés egy-egy rangos sportesemény rendezése, valamint, hogy az erőemelés tökéletes példája az emberi küzdelemnek és kitartásnak. Ez a fajta sportág szigorú életmódot és rengeteg edzést követel meg a sportolóktól és amikor eljön a verseny napja, néhány másodperc alatt kiderül ki mire képes.

A hazai népszerűséget mutatja, hogy több ezer igazolt versenyző, és sok kiemelkedő eredménnyel gazdagodtunk az elmúlt években. A Magyar Erőemelő Szövetségnek, valamint a főszervező Prémium Média & Sport Management Zrt.-nek hatalmas érdeme van ebben, és mind az 59 magyar induló büszkén képviselheti az országot.

A következő napokban 27 ország több mint 670 indulója áll rajthoz klasszikus fekvenyomásban és a fekvenyomó ruhás szakágban, minden korosztályban. A mezőny színességét mutatja, hogy a legfiatalabb induló 14, a legidősebb majdnem 80 éves.

fotó: Prémium Média & Sport Management Zrt.