Világsztárokkal mérkőznek Hajósék

A világ jelenlegi legjobb férfi strandröplabdapárosával, a norvég Anders Mollal és Christian Sorummal játszhat barátságos meccset Budapesten az ifjúsági olimpián negyedik Hajós Artúr, Stréli Bence kettős.

Néhány napra az európai röplabda fellegvára lesz Budapest, hiszen a kontinentális szövetség, a CEV november 2-án a magyar fővárosban tartja az éves gálavacsoráját, amelyen átadja a 2018-as idény legjobbjainak járó díjat is – derült ki a hétfői közleményből.  Emiatt aztán hazánkba érkezik Európa két legjobb párosa, a férfiak között a világranglistát is vezető norvég Anders Mol, Christian Sorum kettős, illetve a női világranglistán harmadik cseh Barbora Hermannova, Marketa Slukova duó. A CEV különleges videókat készít majd velük Budapest több helyszínén, hogy a téli időszakban se unatkozzanak a strandröplabda szerelmesei, ám magyar szempontból a norvégoknak még fontosabb programjuk is lesz.

Mol és Sorum eltölt egy napot a nemrég az ifjúsági olimpián negyedik helyen végző Hajós Artúr, Stréli Bence párossal. A felnőttek között már magyar bajnok fiatalok ráadásul barátságos meccset vívhatnak a világ jelenlegi legjobb strandröplabdakettősének számító norvég duóval. Kell-e mondani, micsoda motivációt jelenthet a lehetőség Hajósnak és Strélinek, akiknek lesz alkalmuk ellesni néhány fortélyt a legnagyobbaktól.