Visszalép a román élvonalból a székelyudvarhelyi kézilabdacsapat

Főtámogató nélkül maradt a román élvonalban szereplő Székelyudvarhelyi KC (SZKC) férfi kézilabdacsapat, ezért a klub úgy döntött, hogy visszalép a bajnokságból.

A romániai magyar média kedden számolt be a csapat által kiadott közleményről, amely szerint a főtámogató, Verestóy Attila halála után először a játékosokkal közölték, hogy nem tudják biztosítani az eddigi fizetéseket, és nem gördítenek akadályt a távozásuk elé.

A 2005-ben alapított, Székelyföld legsikeresebb együttesének tartott klubot Verestóy Attila üzletember, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori szenátora támogatta. A politikus a múlt héten hunyt el, ezért a román élvonalban jelenleg a harmadik helyen álló együttesnek új támogató után kellett néznie.

Ezt követően a helyi polgármesteri hivatalhoz és a környék vállalkozóihoz fordultak segítségért, és a Hargita megyei tanács is próbált megoldást találni a túlélésre. Ennek ellenére a klub vezetősége – az anyagi helyzetet mérlegelve – bizonytalannak ítélte meg az SZKC jövőjét, és úgy döntött, hogy visszalépnek a bajnokságból.

Az SZKC 2007-ben jutott fel az élvonalba, azóta többször dobogós helyezést ért el, 2015-ben pedig elhódította a Challenge Kupát.

(MTI)

fotó: szkc.ro