
A Märcz Tamás irányította csapat a teltházas Hajós-uszodában 12-8-ra nyerte meg a Montenegró elleni csoportrangadóját, a közönség joggal jutalmazta vastapssal a látottakat. Folytatás csütörtökön 21 órától a Grúzia ellen vereséggel rajtoló Brazília ellen.
A Magyar Vízilabda Szövetség kedd esti beszámolója szerint nem kellett sokat várni az első teltházas világbajnoki meccsre: férfiválogatottunk Montenegró elleni összecsapásra megteltek a Hajós fix és ideiglenes lelátói is, őrült hangulatban érkeztek a csapatok a bemutatáshoz. Belegondolni is hátborzongató, hogy mi lesz itt majd még a vb későbbi szakaszában…
Tekintettel arra, hogy a tokiói olimpia óta kétszer találkoztak a felek (világliga-selejtező), és mindkétszer Märcz Tamás együttese nyert öt góllal, az esélyesebb csapat a magyar volt. Persze ezt igazolni nem feltétlen ígérkezett könnyűnek.
Nem is volt az.
Vámos Márton, Pohl Zoltán, majd Zalánki Gergő góljával is vezettet csapatunk, de a rivális rendre hamar egyenlített. Érződött, a montenegrói fiatalok élvezik a pólót ebben a csodálatos miliőben, cseppet sem zavarta őket, hogy a publikum űzte-hajtotta a mieinket. A második etapban Averka előbb lécre lőtt egy büntetőt, majd után bevette az amúgy többször is védő Vogel Soma kapuját – Jansik Szilárd egyenlített. Védekezésben kellett javulni, így hát védekezésben javult a társaság: szorosabb őrizet, helyükön lévő blokkok, máris megnehezedett a montenegrói pólósok dolga. Elöl pedig jött két újabb Zalánki-bomba – jó látni, hogy a Pro Recco klasszisának formája a BL-döntő szintjén maradt.
(Varga Dénes, fotó: MTI / Kovács Tamás)
A 6-4-ről induló harmadik negyedben kezdte igazán felőrölni a rivális erejét, betonbiztos védelem, magbiztos kapus, és határozott attak. Varga Dénes laza mozdulata után a VAR-rendszer segítsége kellett a megítélt gólhoz, Vámos balosa viszont olyat szólt, amire nincsenek szavak. De Jansik ejtése is joggal érdemli ki az eszményi jelzőt, avagy egyre közönségszórakoztatóbban játszott a válogatott. Gojkovic-mester időt is kért, 9-4 állt a táblán.
A montenegrói kapitány jól nyúlt bele a meccsbe, hiszen csapata 9-6-ra felzárkózott, mégsem állíthattuk, hogy a záró etap előtt idegeskedő magyar arcokat fedeztük volna fel.
Persze amikor immáron 9-7-nél előnyben támadott a rivális, sok minden benne rejlett a partiban – hiába. A gól a másik oldalon született, Märcz Tamás időkérése után Zalánki villant ismét, majd Angyal Dániel is hozzászólt támadásban a meccshez. Aggódni nem kellett tehát, s végül 12-8-cal (Burián Gergő is betalált) el is érte célját a csapat, amely csütörtökön a Grúzia ellen vereséget szenvedő Brazíliával találkozik.
A meccs legjobbjának Vogel Somát választották, aki így értékelt:
„Mondhatjuk, hogy így terveztük a mérkőzést. Személyesen is, egyébként soha nem szereztem meg a válogatottban a legjobb játékosnak járó díjat. Egy olyan személyre emlékezünk ezzel a díjjal, aki sajnos már nem lehet velünk, de aki nagyon nagy szerepet játszott a pályafutásomban. És nem csak az enyémben, hanem sokunkéban. Többször is játszottunk Montenegróval, tudtuk, hogy bár fiatal csapat, masszív játékra képes. Lenyűgöző volt a hangulat, amikor beléptünk az arénába, ért minket egy sokkhatás, de jó értelemben, de nagyszerű volt ebben a hangulatban játszani.”
(Märcz Tamás és a játékosok;, fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)
Märcz Tamás:
„Hadd kezdjem a közönséggel, jó néhány napja tudtuk, hogy telt ház lesz, de csodálatosak voltak a szurkolók. Nem jelentett meglepetést, hogy a montenegróiak jól játszottak, tudtuk, hogy kemény mérkőzés vár ránk. Biztos voltam benne, hogy az általam elképzelt tökéletes formától még picit távolabb leszünk, de nagyon tetszett az akarat és a tűz, és úgy láttam, hogy erőnlétben elég jók vagyunk. Kell még azért néhány nap, hogy csapattá formálódjunk.”
(Zalánki Gergő; fotó: Derencsényi István / MVLSZ)
A négygólos Zalánki Gergő arról beszélt, milyen fantasztikus érzés volt újra hazai közönség előtt medencébe ugrani, a szurkolók pedig ezúttal sem hagyták cserben a csapatot – írta az MTI.
„Nincs még jó formában a csapat, hullámzó volt a teljesítményünk, ez pedig egy erősebb válogatott ellen nem működhet. Sok apró hibát követtünk el, de a negyeddöntőig még jó néhány napunk van, a következő két könnyebb meccsen gyakorolhatunk, de elsősorban egymás között kell tisztáznunk a dolgokat„
– fogalmazott a Pro Reccóval Bajnokok Ligája-győztes balkezes klasszis.
Vladimir Gojkovic:
„Talán a torna legjobb csapata ellen játszottunk, amely megérdemelten győzött, de a vereség ellenére elégedettek lehetünk a játékunkkal. Sokkal jobban játszottunk, mint az előző két világligameccsünkön, rengeteget fejlődtünk, és ez a fantasztikus uszoda pluszenergiát adott. Sok mindent magunkkal vihetünk ebből a mérkőzésből, izgatottan várjuk a folytatást.”
A FradiMédia felvétele:
Debrecenben (B-csoport) kiélezett meccseknek lehetettek szemtanúi a nézők, hiszen előbb Japán az ötgólos Inaba vezérletével hatalmas csatában 12-11-re legyőzte Németországot, majd a várakozásoknak megfelelően Görögország és Horvátország játszott parádés meccset. Az olimpiai ezüstérmesben Vlachopoulos négy találattal vállalt főszerepet, a 4-1-es első menet után azonban a horvátok hozták 4-1-re a másodikat. Fordulás után már nem lógott el egyik fél sem, s a végén nem is volt köztük különbség – 8-8-cal nyitottak.
Sopronban (C-csoport) Olaszország Dél-Afrikát, Spanyolország Kanadát ütötte ki, míg Szegeden (D-csoport) Ausztrália Kazahsztán győzte le magabiztosan, majd Szerbia nem kis nehézégek árán jó utolsó negyeddel, Mandic négy góljával 17-13-ra múlta felül az Egyesült Államokat.
Vizes vb, Férfi vízilabdatorna, csoportkör, 1. forduló, A csoport:
Montenegró – Magyarország 8-12 (3-3, 1-3, 2-3, 2-3)
Hajós-uszoda, vezette: Goldenberg (amerikai), Chime (német)
Montenegró: Tesanic – Vucurovic, Averka 1, Radovic 1, Banicevic 1, Matkovic, Petkovic 4. Csere: Mrsic 1, Cuckovic, Popadic, Durdic, Perkovic. Szövetségi kapitány: Vladimir Gojkovic
Magyarország: Vogel – Angyal 1, Vámos 2, Mezei, Zalánki 4, Varga D. 1, Jansik Sz. 2. Csere: Manhercz, Pohl 1, Burián 1, Nagy Á., Hárai. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
További eredmények
Brazília-Grúzia 10-14 (2-2, 3-3, 3-6, 2-3)
B-CSOPORT (DEBRECEN)
Németország-Japán 11-12 (2-5, 2-3, 2-3, 5-1)
Görögország-Horvátország 8-8 (4-1, 1-4, 2-1, 1-2)
C-CSOPORT (SOPRON)
Dél-Afrika-Olaszország 4-22 (2-4, 0-7, 1-8, 1-3)
Kanada-Spanyolország 2-19 (0-2, 2-7, 0-6, 0-4)
D-CSOPORT (SZEGED)
Ausztrália-Kazahsztán 10-4 (1-0, 3-0, 3-2, 3-2)
Egyesült Államok-Szerbia 13-17 (5-5, 2-3, 3-3, 3-6)
TOVÁBBI PROGRAM
A-csoport
Június 23.
Grúzia-Montenegró 19.30
MAGYARORSZÁG-Brazília 21.00
Június 25.
Brazília-Montenegró 19.30
MAGYARORSZÁG-Grúzia 21.00
B-csoport
Június 23.
Horvátország–Németország 18.00
Japán-Görögország 19.30
Június 25.
Japán-Horvátország 18.00
Görögország-Németország 19.30
C-csoport
Június 23.
Spanyolország-Dél-Afrika 18.00
Olaszország-Kanada 19.30
Június 25.
Olaszország-Spanyolország 18.00
Kanada-Dél-Afrika 19.30
D-csoport
Június 23.
Szerbia-Ausztrália 18.00
Kazahsztán-Egyesült Államok 19.30
Június 25.
Kazahsztán-Szerbia 18.00
Egyesült Államok-Ausztrália 19.30
NYOLCADDÖNTŐ (BUDAPEST)
Június 27.
A2-B3 14.00
A3-B2 15.30
C2-D3 17.00
C3-D2 18.30
A 13-16. HELYÉRT (SZEGED)
Június 27.
A4-B4 17.00
C4-D4 18.30
NEGYEDDÖNTŐ (BUDAPEST)*
Június 29.
A1-C2/D3 13.00
B1-C3/D2 16.00
C1-A2/B3 19.30
D1-A3/B2 21.00
A 13-16. HELYÉRT (SZEGED)
Június 29.
A 15. helyért 14.00
A 13. helyért 15.30
A 9-12. HELYÉRT (SZEGED)
Június 29.
1. nyd. v.-2. nyd. v. 17.00
3. nyd. v.-4. nyd. v. 18.30
ELŐDÖNTŐ (BUDAPEST)*
Július 1.
1. nd. gy.-2. nd. gy. 16.00
3. nd. gy.-4. nd. gy. 21.00
AZ 5-8. HELYÉRT (BUDAPEST)
Július 1.
1. nd. v.-2. nd. v. 14.30
3. nd. v.-4. nd. v. 19.30
A 9-12. HELYÉRT (SZEGED)
Július 1.
A 11. helyért 17.00
A 9. helyért 18.30
HELYOSZTÓK (BUDAPEST)
Július 3.
A 7. helyért 13.00
Az 5. helyért 17.00
A 3. HELYÉRT 14.30
DÖNTŐ 20.00
*A magyar válogatott – ha bejut – a negyeddöntőben és az elődöntőben is 21 órakor játszik.
Fotó: MTI / Koszticsák szilár; Derencsényi István / MVLSZ