Vörös Virág első magyarként indult a női síugrók világkupa-sorozatának egyik versenyén, de ahogy csütörtökön, úgy szombaton sem jutott túl a selejtezőn a lillehammeri viadalon.
A 61 fős mezőnyből a legjobb negyven kvalifikálta magát a főversenyre, a kőszegi sportoló pedig a normálsáncon elért 70 méteres ugrására kapott 67,9 pontjával 58. lett – a nemzetközi szövetség honlapja alapján. Egy-egy norvég, olasz és lengyel riválist előzött meg. A még éppen főversenybe jutott 40. helyezett 76 méterre ugrott, melyre 87,4 pontot kapott.
A 18 éves síugró már azzal sporttörténelmet írt, hogy tavaly nyáron indulási jogot szerzett a vk-ra, de 2016 szeptemberében súlyos térdsérülést szenvedett, elszakadt a keresztszalagja, így a teljes előző szezont ki kellett hagynia. Emiatt egy évet várnia kellett arra, hogy első magyarként bemutatkozhasson a sorozatban. A síugrók a vk-pontverseny alapján szerezhetnek olimpiai kvótát a februári, phjongcshangi játékokra, amelyen a nőknél 35-en vehetnek részt.
(MTI)
fotó: Magyar Sí Szövetség