Zsinórban harmadszor jutottak be a döntőbe Babos Timiék Melbourne-ben – videó

A magyar-francia páros zsinórban harmadszor finalista női párosban az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A magyar teniszező hivatalos honlapjának beszámolója szerint Timi és Kiki szettveszteség nélkül érkezett az elődöntőbe, amelyen régi ismerősök álltak a háló túloldalán. A két kettős legutóbb a 2019-es WTA Finals csoportkörének nyitó fordulójában találkozott, akkor az európai páros 6:2, 5:7, 10-6-ra nyert. Ezúttal két szettig tartott a mérkőzés.

A 45 perces első játszmában 5:4-ig mindig a tajvaniak vezettek, majd az ellenfél 0-ra hozta az adogatását. És ekkor változott nagyot az elődöntő! Timi és Kiki fogadóként elhúzott 40-15-re, majd egyenlőt követően kihasználta a harmadik bréklabdát. Ezután a francia játékos 30-ra szerválta ki a nyitó felvonást.

A második szett már simábban alakult. A tajvani kettős 0-40-ről még megmentette első adogatógémjét, 1:1 után viszont az ellenfél csak két labdamenetet veszített fogadóként.

Timi és Kristina Mladenovic határozottan, bátran és pontosan játszott, 3:1 után pedig el is döntötte a mérkőzés sorsát. Egy negyedóráig tartó gémben összesen hétszer jutott bréklabdához a 2. helyen kiemelt páros és az utolsó eséllyel élni tudott!

Timi és Kiki 30-ra hozta a következő szervát, majd 5:2 után csak egy labdamenetet veszített. A mérkőzés 1 óra 26 percig tartott Melbourne-ben.

A melbourne-i döntőben a magyar-francia kettős ellenfele Hszie Szu-vej és Barbora Strýcová lesz.

Az 1986. január 4.-én született tajvani játékos 3. helyen áll a világranglistán, karrierje legjobbjaként 1. (2014. május 12.) volt. Eddig 25 WTA Tour-, 1 WTA125-ös és 23 ITF-versenyt nyert párosban. A kínai Peng Su-aj oldalán 2013-ban Wimbledonban és a WTA-vb-n, 2014-ben pedig a Roland Garroson maradt veretlen. 2019-ben pedig jelenlegi társa oldalán győzött Wimbledonban.

Az 1986. március 28.-án született cseh játékos 1. helyen áll párosban a világranglistán, ez pályafutása legjobbja. Strýcová eddig 28 WTA Tour- és 10 ITF-versenyt nyert ebben a műfajban, valamennyi Grand Slam-tornán volt már elődöntős.

Tavaly a wimbledoni elődöntőben a tajvani-cseh páros 7:6 (5), 6:4-re nyert Timi és Kiki ellen. A sencseni WTA Finals fináléjában a magyar-francia kettős 6:1, 6:3-ra győzött.

Nem teniszeztünk a legjobban az első játszmában, ezt el kell ismernem. Viszont nagyon keményen küzdöttünk, hogy megtaláljuk a megoldást,ezért is tartozunk a világ legjobb párosai közé. Folyamatosan segítettük egymást, és összességében azért megfelelő teljesítményt nyújtottunk. Nagy boldogságot jelent, hogy újra döntősök vagyunk. Ez egy óriási lehetőség, hogy ismét a magasba emeljük a trófeát. Ez egy Grand Slam-verseny, minden forduló más, minden forduló nagyon szoros. Nagyot küzdöttünk azért, hogy eljussunk idáig. Még nem veszítettünk játszmát, ez pedig mutatja, hogy versenyképesek és nagyon stabilak vagyunk”– nyilatkozta hivatalos honlapján Babos Tímea.

Számos nagyon hosszú gémet játszottunk egy kemény ellenféllel. Rendkívül boldog vagyok, hogy sorozatban harmadszor is bejutottunk Melbourne-ben a döntőbe. Imádjuk ezt az érzést! Két évvel ezelőtt már abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy felemelhettük a győztesnek járó trófeát. Nem tűnik oly régnek, de biztos, most mindent megteszünk azért, hogy megismételjük a történetet és újra kezünkbe vegyük a kupát” – mondta Kristina Mladenovic a babostimea.hu-nak.

A mérkőzés összefoglalóját ITT lehet megnézni.

Australian Open 2020 (Grand Slam-verseny, 71 000 000 dollár, kemény pálya), női páros, elődöntő:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)-Csan Hao-Csing, Csan Latisa (tajvani, 7.) 7:5, 6:2

fotó: babostimea.hu