A 110 évvel ezelőtt született Sárosi Györgyre, az 1938-ban világbajnoki ezüstérmet nyert magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányára, valamint Albert Flórián születésének 81. évfordulójára emlékezett az Aranycsapat Testület és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület.
A rendezvényen id. Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke kiemelte, hogy az 1912. szeptember 16-án született Sárosi világklasszis labdarúgó volt, 62 válogatott mérkőzésen 42 gólt szerzett, a Ferencváros színeiben pedig 351 találat fűződik a nevéhez.
Lomnici emlékeztetett rá, hogy a világbajnoki döntő előtt Benito Mussolini diktátor a „Győzni vagy meghalni!” üzenetet küldte táviratban az olasz válogatott játékosainak.
Ezt követően Dietz Károly szövetségi kapitány három kulcsjátékost is kihagyott a magyar csapatból, az viszont vitatott, hogy a saját döntése alapján, vagy részben itáliai sugallatra tette. Sárosi nemcsak ott volt a pályán, hanem hősiesen küzdött, és a 4-2-es vereség egyáltalán nem rajta múlt, hiszen az egyik magyar gólt ő szerezte.
Az Aranycsapat Testület elnöke hozzátette, Sárosi egész életműve alapján megérdemli a sportszerető közönség tiszteletét. Az FTC örökös bajnokának választott csatárt a World Soccer Magazin 1999-ben a XX. század száz legnagyszerűbb játékosa közé sorolta. Edzőként is kiváló eredményeket ért el, a többi között a Juventus, az AS Roma és a Brescia csapatait segítette győzelmekhez.
Ezután Takács Tibor, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnöke idézte fel néhány közös személyes emlékét Sárosi Györggyel, illetve a 81 éve született egyetlen magyar aranylabdással, Albert Flóriánnal.
A rendezvény végén a jelenlévők megemlékeztek az Aranycsapat 25 évvel ezelőtt elhunyt kiváló balszélsőjéről, Czibor Zoltánról is, akinek a közelmúltban állítottak szobrot szülőhelyén, Komáromban.
(Albert Flórián, fotó: fradi.hu)
„Mint Kosztolányi fái, úgy tartoztam az Üllői úthoz. A rosszakaróim azt mondhatták, úgy álldogál Albert a Fradi-pályán, mint az Üllői úti fák, csak azoknak nincs csípőn a kezük. Hát igen, valóban ott álldigáltam, még néha csípőn is volt a kezem, de két álldigálás között bemutattam néhány cselt, rúgtam néhány gólt, szereztem némi örömöt több százezer futballbarátnak. Nekem a Fradi-pálya jelentett mindent, én, a vidéki kissrác, ott lehettem-lettem valaki. Jó sorsom oda vezényelt, mert valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem. Örömök értek, csalódások – még vén fejjel is –, barátok hagytak el, de talán nem túlzás, ezrek jártak miattam meccsre. Ez volt a bázis, a futballanyaföld, ahová, mint a fel-feldobott kő, mindig visszahulltam.”
– részlet Albert Flórián: Életem a Fradi, Ringier kiadó, 2007.
A FradiMédia felvétele:
Rákosi Gyula, a csapattárs, a legjobb barát emlékezik Albert Flóriánra egyik kedvenc közös fotójukkal – írta közösségi oldalán a Fradi Múzeum.
„Meglepő az öltöny és a nyakkendő, pont ezért választottam ezt a képet, mert a nagyközönség inkább mezben ismert-látott minket. Egy bajnokavató ünnepségen készült egyébként.
Flóri születésnapja számomra egyben örömteli és fájdalmas, amióta már nincs közöttünk. Megszámlálhatatlan közös emlék jut eszembe, most egyet kiemelnék. A csapat utazásai során mi ketten mindig egy szobában pihentünk, egyik alkalommal mérkőzés előtti felkészülés gyanánt a szobában elkezdtem fekvőtámaszokat csinálni. Biztattam őt is, Flóri gyere csináld Te is, rád férne. Erre ő: Kicsi (így hívott engem) Te csak csináld, én meg majd megoldom itt (és ezzel a mondat zárásaként a fejére mutatott). Ez egy ránk nagyon jellemző történet egyébként, büszke vagyok rá, hogy az életben és a pályán is számíthatott rám!”
A 9Tv felvétele:
A Sportmúzeum felvétele:
Kettesben szilágyi Jánossal:
Az utolsó felvétel…
Nyugodjon békében! Emléke örök! Soha nem felejtünk el!
#albertflorian #florianalbert #aranylabda #magyarlabdarugovalogatott #FTC
fotó: fradi.hu
